Esküvő

Az esküvő napjára, mely az ember életének egyik legfontosabb eseménye, számtalan hiedelem vonatkozik, sok fortély és tiltás rögzült, amit nem árt néha figyelembe venni. Például az esküvőre menet a menyasszony nem tekinthet semerre sem, nem indulhat el bal lábbal, visszafelé nem jöhet ugyanazon az úton, mert szerencsétlen lesz az élete.

Bővebben: Esküvő

Eső

Valaha az esőt az istenek könnyének tartották, ezért tartós szárazság idején varázslással próbálták sírásra késztetni az eget. Az esőcsinálók nagytekintélyű emberek voltak, és ha a tevékenységük nem járt eredménnyel, a törzsük feláldozta őket. A magyarok a szárazságot a boszorkányoknak tulajdonították, akik a fülükbe dugták az eső kulcsát.

Bővebben: Eső

Étkezés

Az evés az ember egyik legelemibb életszükséglete, az éhség jelzi a táplálékhiányt, az étkezés kielégíti a test energiaigényét. Minden korban nagy nyomorúságot jelentett, ha nem volt mit enni. Éppen ezért az ókori társadalmakban az éhség csillapítása a legnagyobb jótéteménynek számított. Jézus is ügyelt arra, hogy a vele lévők ne szenvedjenek hiányt, az őt hallgató ötezer embert pedig megvendégelte. Nem véletlen az sem, hogy az Ószövetség várakozásának megfelelően, az Istennel való túlvilági együttlétet messiási lakoma keretében képzelték el.

Bővebben: Étkezés

Evőpálcikák

Az evőpálcikák Kelet-Ázsia - pontosabban a négy „evőpálcika ország”: Kína, Japán, Korea és Vietnam - hagyományos evőeszközei. (Thaiföldön - miután V. Rama király a 19. században bevezette országában a nyugati evőeszközök használatát - ma már csak a levest és a tésztákat eszik pálcikákkal.)

Bővebben: Evőpálcikák

Évszakok

Az évszakok változásának alapvető oka, hogy a Nap körüli keringése során a Föld forgástengelye nem merőleges a keringési pályája síkjára (ekliptika), hanem ahhoz képest 23,5 fokos szöget zár be.

Bővebben: Évszakok

További cikkeink...

  1. Ezerlábú