Közkedvelt ételünk eredete az ókorba nyúlik vissza. A mai palacsintához hasonló édességeket már a régi rómaiak is készítettek. A római polgárok egyik kedvence volt a lisztből, tejből, tojásból és fűszerekből készített „lapos kenyér”, melyet „Alia Dulcia”, azaz másfajta édesség (szó szerint: másik édes) néven ismertek. Egyes változatait mézzel és gyümölcsökkel ízesítették, míg a kevésbé édesszájúak a hússal és sajttal töltött „savanyú kenyeret” részesítették előnyben.
A fák királynőjének tartott datolyapálma a termékenység fája. A mámorító datolyaborból valamikor réges-régen Mezopotámiában az erotikus rítusok során bőségesen fogyasztottak.
A gyönyörű tollazatú papagájok ügyesen utánozzák az emberi beszédet, az állatok közül egyedül ezek a madarak képesek erre. A középkori Kínában nem egy esetben a papagájok segítségével leplezték le a házasságtörő asszonyokat, mert kikotyogták a félrelépő nők titkait.
Az emberi lakóhelyek körül, a föld felszínén vagy a föld alatt élő patkányokat elsősorban a jóval nagyobb méretei különböztetik meg az egértől. Különösen két faja jól ismert, a házi- és a vándorpatkányé.
A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a bőrtüsző gyulladása, vagyis a gennyes tüsző a pattanás. Ennek enyhébb formája a pörsenés (apró pattanás), mely a szervezet működésének zavara következtében keletkező apró, rendszerint vörös kidudorodás a bőrön. A pörsenés szó (Czuczor-Fogarasy Nagyszótára szerint) a pörsen (kiütés keletkezik) igéből származik, mely a pörköl, perzsel rokonságába tartozik, és a kiütés vöröses színére s a vele járó gyakran égető érzésre utal. Használják még a pattanásra a vimedli elnevezést is, mely a bajor-osztrák wimmerl átvétele, ez kicsinyítő képzős alak a német Wimmer (‘fa görcse’) nyomán. A tájnyelv ormó elnevezése - melynek egyik jelentése pattanás, pörsenés a testen - viszont már kevéssé ismert.