Alkímia

A feltehetően arab eredetű alkímia a természetet kutatta, és abból az elgondolásból táplálkozott, hogy minden égi és földi esemény a Teremtő szándéka, illetőleg akarata szerint alakul. A testi bajok gyógyítása során és a földi életből a természetfölötti létbe való átmenetre egyaránt alkímiai praktikákat alkalmaztak. Az embereknek szerencsés kimenetelű átváltozásokkal ígértek gazdagságot, fiatalságot és halhatatlanságot.


A legtöbb alkimista azonban az aranycsinálás titkát kereste, Kínában a kutatás a halhatatlanság elixírjének elkészítésére irányult. Az egyiptomiak az alkímiát fekete tudománynak nevezték, mert úgy vélték, hogy az elemekre visszavezetett fekete ősanyagból kiindulva fognak eljutni a valódi arany megalkotásához. Az ál-aranykészítők a fémekből kívántak aranyat előállítani. Az alkimisták, noha nem tudtak aranyat készíteni, és sokszor tévedtek, nem voltak csalók.

A görögöknél az elemek közül a tűz szimbolizálja az életet. A görög filozófus, Platón (i.e. 427-347) elképzelésében a tűz, a víz, a föld és a levegő elemek mind létező testek. Ezeket az elemeket a szeretet, a jóérzés mágneses ereje tartja össze, és a vad, gonosz gyűlölet rombolja szét. Ő és kortársai úgy vélték, hogy az egyik halálát, a másik születése követi, vagyis minden rothadás után újjászületés következik.

A leghíresebb német alkimista szerző Albertus Magnus, az i.u. 1193-1280 között élt domonkos-rendi püspök, filozófus és természettudós, akit 1931-ben szentté avattak. A Nagy Albertus, ahogy már életében nevezték, Aquinói Szent Tamás tanítója volt, mindketten vallották, hogy az alkímia nehéz, de valódi tudomány.

A magát később - Celsus tiszteletére - Paracelsusnak nevező Theophrastus Bombastus von Hohenheim, a reneszánsz egyik legerőteljesebb képviselője; egy új kémiai iskola, a kémiát az orvoslásban alkalmazó jatrokémia megalapítója. A svájci-német orvos és vegyész, Paracelsus hitt az alkímia bizonyos elveiben, ezért írásaiban megtalálható a miszticizmus is. A betegségeket az egyensúly megbomlásának tekintette: a harmonikus állapotban ugyanis egyensúlyban van a három alkímiai alapelem, a kén (férfi), a higany (nő) és a só (semleges). Szerinte minden - még az ember is - három "dologból" áll. Például ami a fában "ég, az a Kén, ami füstöl, az a Higany, ami hamuvá lesz, az a Só". A három dolgot hol elemnek, hol princípiumnak nevezi. Elemként kén, higany és só formájában jelennek meg ezek a dolgok, princípiumként a szellem (spiritus), a lélek (anima) és a test (corpus) megfelelői.