Állati afrodiziákumok

A táplálékként vagy italként elfogyasztott, illetőleg a külsőleg használt, a nemi szervekben helyi vérbőséget okozó mágikus afrodiziákumok az egész világon ismertek, ezek közül a leghatékonyabbaknak az állati ajzószereket tartják. Az ókori egyiptomi vágyfokozó receptek legismertebb alapanyaga a rendkívül hatásos kőrisbogár, melyet gyógyszerként és afrodiziákumként egyaránt használtak. Európában már betiltották a kőrisbogár készítményeket, de például Mexikóban vagy Marokkóban a belőle készült bájitalok még kapósak.


A nünükék családjába tartozó kőrisbogáron kívül más nünükeféléket is felhasználnak nemi izgatószerként. Európában és Kínában egykoron a cserebogarak, a szarvasbogarak vagy az orrszarvú bogarak főzetét, a szárított szitakötőket, a selyemlepkék bábjait, a porrá tört pajzsos poloskákat is szerelmi varázsszernek tekintették.

Nagy becsben voltak mindig a tenger gyümölcsei, például az osztrigák, garnélarákok, csigák, hüllők. A régi rómaiak különösen az osztrigát kedvelték. A halak közül az angolnák és márnák húsa; a ponty epéje; a kétéltű békák combja; a varangyok bőre; a szalamandrák húsa jó afrodiziákum. A kínaiak szerint a megdarált csikóhalak növelik legjobban a férfiasságot.

A hüllők közül a kígyók húsa szárítva vagy borban; a teknősök húsa és páncéljuk; a varánuszgyíkok pikkelyizzadmánya; a krokodilok állkapcsának jobb oldala hatásos a nemi képesség fokozására. A kínai férfiak szerint a porrá tört gekkók életerőt adnak a testnek, és biztosítják a normális szexualitást.

A tojásaik miatt is kedveltek a gyíkok, a teknősök, krokodilok, a madarak és az emlősök. A fürjtojás és a tyúktojás ismert ajzószer; az amazonpapagáj, a bagoly és a fácán húsa; a kakas heréje; a szárított kolibrik; a tengeri fecske fecskefészek levese nem kevésbé hathatós.

Az emlősök ugyancsak nagy választékban szolgáltak alapanyagul a szerelmi izgatószerekhez. Így többek között a denevér zsírja és ürüléke; az ámbrás cet ámbrája és zsírja; az amerikai bölény, az oroszlánfóka, a szamár, a szarvasmarha és a tapírfélék heréi; az antilop szarvai; a teve oltógyomrának a fala, púpjának kiolvasztott zsírja, teje mézzel elkeverve; a lovak nemi váladéka; a tigrisek csontjai, fogai és zsírja; a borjúfóka, az ormányos medve és a szarvasfélék pénisze; a farkasok zsírja; a csíkos hiénák és a sakálok epéje; a nyulak húsa.

Az ókori Róma jól ismert ajzószere volt a hippomanes, ami nem más, mint a nemi izgalomtól felajzott kanca nemi szervéről csöpögő váladék. Vergilius (i.e. 70-19), a legnagyobb római költők egyike Georgiconjában a következőket írja: ”(…) a gonosz szipirtyók ezt a nedvet összegyűjtik, majd ártó füvekkel, még ártalmasabb varázsszavak kíséretében varázsszert készítenek belőle.”

Régóta felkapott szer a szarvasbika porrá tört agancsa, vagy megszárított nemi szerve, amelytől fogyasztója olyan fickóssá válik, mint a bika szarvasbőgéskor. A huichoi indiánok a szarvas heréjét tartották számon, Ázsiában a japán szarvas agancsának reszelékére esküdtek. A hiedelem szerint az orrszarvú porított tülkének hatására órákig elnyújtható a szeretkezés.

Az emberből készült afrodiziákumok közül alapanyagként a zsírt, az agyvelőt és a méhlepényt találták felhasználhatónak. Egyes mesebeli állatok szerveiről: az egyszarvú szarváról, a jeti húsáról és a sárkány fogairól, csontjairól ugyancsak feltételezték, hogy fel tudják gyújtani az érzékeket.