András-napja

Szent András apostol Jézus tizenkét tanítványának az egyike, Simon Péter testvére volt. Térítő útján a szkítáknak hirdette az evangéliumot, eljutott a Volgáig, később Oroszország védőszentje lett. Megalapította a bizánci egyházat, rá nem sokkal vértanúhalált halt. A görög Pátre (a mai Patrasz) városában átlósan ácsolt, X alakú keresztre feszítették, azóta az ilyen keresztet, András-keresztnek nevezik.


András napja (november 30.) jelentős varázsló nap, alkalmas a jövendő megtudakolására, különösen a szerelemmel és a házasság esélyével kapcsolatban. A kíváncsi lányok ezeket a praktikákat magányosan, titokban végezték.

Az e napon végzett szerelmi jóslásoknak se szeri, se száma. Például az András napi böjt után a lányok éjfélig fennmaradtak, aztán kimentek az udvarra, lehajoltak, és ami elsőre a kezük ügyébe akadt, bevitték a szobába, a párnájuk alá tették, és álmukban meglátták, ki lesz jövendőbelijük. Mások nem bízták ezt a véletlenre, lefekvés előtt egy férfi gatyát vagy női szoknyát tettek a párnájuk alá. A türelmesebbek - mielőtt pihenőre tértek volna - az "András, kérlek, áruld el, ki lesz az én férjem" szavakat mantrázva, összeszedték a ház népének az összes cipőjét, és sorban felrakták a mestergerendára. Hasonló célt szolgált a „Párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa meg nékem, ki lesz az én párom” fohásszal kísért háromszori esti párnaforgatás, az ágynak a szoba közepére húzása, vagy az, hogy a lányok ezen a napon a tükör felé söpörtek, és az esti ima után az imakönyvet a párnájuk alá tették.

Elterjedt szokás volt az András napi ólomöntés. Ennek során a fiatal lányok olvasztott ólmot öntöttek a vízbe, és kíváncsian várták, hogy lehűlve milyen formát vesz az ólom, ugyanis ez jelezte számukra a leendő férjük foglalkozását. A kaszára emlékeztető ólom földművességre utalt, a csizma alakú cipész szakmára, a cipó formájú pékre, a könyvre hasonlító pedig valamilyen értelmiségi foglalkozásra.
Néhol a hallgatózás is eszköze volt a jövendölésnek. Este kimentek az udvarra, megrúgták a disznóól ajtaját, és várták, hányat röffennek a malacok. Ezek száma jelezte, hány évet kell még várniuk, hogy bekössék a fejüket.

Ám nem mindenki elégedett meg a jóslással, volt, aki befolyásolni akarta a jövőt, ezért varázsláshoz folyamodott. Az egyik hatékony varázseszköz a meggyújtott kapcarongy volt, melyet a leány, hogy jól megfüstölje vele magát, lassan háromszor megkerült. Ezután már biztos lehetett a dolgában, mert egy éven belül férjre lelt. Mások ehhez elővették az egyik - már többször használt - alsószoknyájukat, felhajították egy fára, és megpróbálták ledobni onnan. Minél ügyesebb volt a leányzó, annál hamarabb kapott férjet, ugyanis a próbálkozások száma jelezte az esküvőig hátralévő hónapok (évek) számát.

Jeles nap lévén, természetesen az András napi időjárás sem volt közömbös. „András napi hó, a vetésnek nem jó.” - állította a népi regula, azt jelezve, hogy árt a vetésnek, ha november végén esik a hó. És ha már ilyen fontos ünnep volt ez a nap, a lehetőséget az időjárás kifürkészésére, az eljövendő tél milyenségének előrejelzésére is felhasználták. András napján kimentek az erdőbe, és egy nyers (élő) bükkfáról levágtak egy nagy forgácsot. Ha az száraz volt, enyhe, ha viszont hideg volt a forgács, kemény télre számítottak.

Ám nemcsak nálunk volt időjós dátum Szent András ünnepe. A régi brit pásztor kalendárium szerint, ha ezen a napon estére sok harmat vagy nedvesség marad a fűszálakon, nedves (csapadékos) időjárás várható, ha viszont száraz a fű, ennek az ellenkezője valószínűsíthető.

Belgiumban - ugyanúgy, mint Németországban és Csehországban - a 19. század előtt egy különös szokás járta a vidéki emberek körében, melynek segítségével nemcsak a tél, hanem az elkövetkező év időjárását képesek voltak előre jelezni. Szent András estéjén egy üveget színültig töltöttek vízzel, majd éjszakára az asztalon hagyták. Ha reggelre akárcsak egy csepp is kicsordult belőle, nedves, csapadékos év elé néztek, ha viszont mind benne maradt, a következő évben száraz, aszályos időjárást vártak.