Békakő

Thomas Cantimpratensis (1201-1270), a mai Belgium területén született Ágoston-rendi, majd domonkos szerzetes a békakövet a tizenkét mágikus kő egyikének tartotta. A frankföldi Mabenbergben született természetrajz író, Konrad von Megenberg (1309-1374) szerint a békakő azon drágakövek közül való, amelyeket Mózes bátyja Áron, az izraeliták főpapja a templomban viselt, ám nem azonos azokkal, amelyek János apostol látomásában jelentek meg.


A békakő keletkezését a népi képzelet többféleképpen magyarázza. Többnyire valamennyi megkövesedett tárgyat békakőnek vélik, de vannak, akik a varas béka agyvelejéből származtatják, ami úgy szerezhető meg, hogy a béka húsát hangyákkal etetik meg. Az indiaiak szerint a békekő megkövesedett tengeri pióca. Hazánkban a folyópartokon talált lapos, gömbölyű kavicsokat nevezik békakőnek, amit a téli álmukat alvó békák szopogatnak ilyen formájúra. Ugyanis amikor a békák éhesek, hogy éhségérzetüket csillapítsák, egy-egy kavicsot tartanak a nyelvük alatt.

Békakőből kétfélét különböztetnek meg: a ritkán előforduló fehér békakövek hatásosak, a gyakoribb sötét sárga színűek viszonylag hatástalanok.
A béka testében termő szemcsés békakövet, élő állatból operálják ki, mert a döglött békából való, már nem szemcsés, így nem hatásos. Azt mondják, aki lenyel egy fehér békakövet, annak jobb lesz az emésztése. A kő a bélrendszeren áthaladva, távozik a testből.

A békakő gyógyító erejében a 13-14. század óta hisznek, ezek szerint a békakő nemcsak az emésztést javítja, hanem hatásos a mérgek közömbösítésében, lerövidíti a nehéz szülést, és a katonákat győzelemre serkenti.