Betlehemezés

A betlehemezést, vallásos népi játékként egykor a karácsony előtti napokban, templomokban jelenítették meg. Manapság is sok helyen élő népszokás a betlehemezés, elsősorban faluhelyeken, ahol betlehemes fiúk járnak, házról-házra. „Szabad-e Istent dicsérni”, vagy „Szabad-e elmondani a karácsonyi köszöntőt?” - kérdezik a kapuban. Ha engedélyezik, meglátogatják a ház népét, és bemutatják a betlehemi Szent Család szálláshelyét templommal, istállóval, a jászolban a kisded Jézussal, mellette Szűz Máriával és Szent Józseffel. A betlehemesek hirdetik a boldog eseményt, megszületett a kis Jézus, megérkezett a Megváltó. Ezután áldást kérnek a házra, tréfás énekkel ajándékot kérnek, a háziak megajándékozzák őket, ha viszont semmit sem adnak az „Ahányan vagytok, annyifelé szaladjatok!” - szavakkal bocsátják útra őket.


A britek szerint nem szerencsés a betlehemeseket üres kézzel elengedni. Úgy vélik, még akkor is elegánsan illik velük viselkedni, ha hamisan énekelnek, meg lehet őket kínálni süteményekkel, egy kis pénzzel, vagy egy pohárka itallal. Ez utóbbi szokás főleg vidéken jellemző. Azonban a koccintással járó betlehemezés – ellentétben a népszerű hiedelemmel  nem azt jelenti, hogy karácsonyi dalokat énekelnek az emberek házában, és aztán – miközben isznak a vendéglátó egészségére – jól lerészegednek. A betlehemezés a gazda állatállományának és gabonakészletének elismerése a karácsonyi időszakban, abban a reményben, hogy ez a köszöntés szavatolja a növekedést a következő évben. A tósztot a gabonára, a tehenekre és a gyümölcsfákra szokták inni. Ünnepi tüzeket gyújtanak a mezőkön, a pajtákban és a kertekben almaborral koccintanak, ezalatt a férfiak a levegőbe lövöldöznek, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Egy másik népszokás szerint szilvapudingot szúrnak a tehén szarvára, majd jól megijesztik az állatot, hogy addig fusson, míg a puding le nem esik. Ha a puding előrefelé esik le, akkor jó termésre következtetnek, ha hátrafelé, akkor rosszra.

A betlehemezés története a római császárság idejére esik, amikor Izrael még a Római Birodalom része volt. A római császár elrendelte, tartsanak népszámlálást. József várandós feleségével, Máriával elindult Betlehembe, ahol egy istállóban megszületett a kis Jézus, a "zsidók királya". A környéken lévő pásztoroknak egy angyal újságolta el a jó hírt, aki megjövendölte, ez a gyermek lesz a Megváltó. A gyermek üdvözlésére három napkeleti király, Gáspár, Menyhért, Boldizsár érkezett, akiket egy fényes csillag vezérelt a boldog családhoz. Az újszülöttnek, hódolatuk jeléül, aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.

Amikor az angyal közli az örömteli eseményt a pásztorokkal, s azok ajándékokkal indulnak a kis Jézus köszöntésére, ezt az eseményt a betlehemező gyerekek úgy jelenítik meg, hogy vállukra kifordított bundát terítenek, és az orruk alá bajuszt ragasztanak. Amikor a három keleti király jelenetét játsszák, palástba burkolóznak, és koronát raknak fejükre.