Bika

A bika megítélése felemás, olykor - az alvilág reprezentánsaként - a féktelen pusztítás, a halál szimbóluma; máskor a férfierő, a hatalom, a termékenység jelképe, isten földi megtestesülése, elsősorban a holdistenség képe. Az iráni mitológiában bika a Holdat jelenti. A bikát, hatalmas erejének köszönhetően, a Nappal is összefüggésbe hozták. Úgy tüntetik fel, mint a testet öltött férfiasságot, aki nemcsak a hatalom égi szimbóluma, hanem az alvilági rosszé is.


Az ősi Egyiptomban az ég Bikája, az Égi Tehén fia, a szarvain hordozta a Napot. Az egyiptomiak tisztelték a termékenység istenét, a bika alakú Ápiszt, aki Ptah és Ozirisz istennel állt kapcsolatban. Sőt az Ozirisz-Ápisz duó kettős istenséget alkotott. Az ókori Anatóliában a Napisten hintajába erős bikát fogtak.

Indiában, Siva isten szolgája, kapuőrzője és egyben hátas állata volt Nandin, a fehér színű bika. Sivát a hindu templomokban bika fejjel ábrázolták, az időszámítás kezdetén az indiai pénzérméken - bika alakjában - Siva volt látható. Visnu és Buddha földi testben való megjelenése, ugyancsak bika. Az irániaknál ősbika öli meg Ahrimant, a rossz főistent. Minotaurusz, a krétai bikafejű szörny, évente 14 athéni fiatalt falt fel, egészen addig, míg a hős Thészeusz el nem pusztította.

A világon sok helyütt szívesen díszítenek bika szarvával épületeket, használnak bika álarcokat és bika koponyákat kultikus szertartásokon. A bika valaha áldozati állatként szerepelt. A görögöknél lemészárolták azt a bikát, amelyik megette a szent kenyeret, ezután a gyilkosságban részvevők fölött törvényt ültek. A rómaiak bikát áldoztak Jupiternek, a szlávok Illés próféta napján öltek le egy bikát.

A suméroknál a bika üvöltése jelezte az esőt. A skandinávok a vihar istenével és a termékenység istennőjével, Tórral és Freyával azonosították a bikát. Néha az indiai Indra isten is bika alakjában tűnt fel. Zeusz szent állata a sason kívül a bika volt, és Dionüszosz is bikává változott.

A bikaviadalok népszerűek voltak az ókori Krétán és Rómában, mind a mai napig sok nézőt vonzanak a spanyolok, portugálok, dél-franciák és a latin-amerikaiak körében. A babonások szerint elrejtőzni egy bikakarámban, védelmet nyújt a villáscsapás ellen. A bika szarva és heréi afrodiziákumok, azt mondják, hogy aki a bika porrá őrölt szarvát vagy a megszárított nemi szervét megeszi, annyira begerjed tőle, hogy képes lesz a párjával órákig szeretkezni.

Az asztrológiában a Bika az állatöv második jegye, amely április 20-a és május 20-a között uralkodik.

A bivalyokról jóval kevesebb hiedelem lelhető fel, mint a bikákról. Az Indus völgyében azonban nagy kultusza volt a szent bivalynak. A todák szent állatként áldozták fel a bivalyt. Pandzsáb lakói, a szikhek, amikor árvíztől tartottak, felajánlásaikat állatáldozat formájában tették meg a folyó istenségének. Amint a folyó áradni kezdett, egy kókuszdiót, egy kis szárított füvet és egy aranygyűrűt ajánlottak fel számára, melyeket jól egymáshoz erősítenek. A felajánlással egyidejűleg egy bivalyt löknek az áradó vízbe. Ha a bivaly megfulladt, az azt jelentette, hogy az isten elfogadta a felajánlásukat, és az árvíztől nem kell félniük. Viszont már az is baljós jel volt, ha az állat sikeresen átúszott a túloldalra, ám ha visszafordult, és ugyanazon az oldalon jött ki a vízből, ahol belökték, akkor biztosak voltak benne, hogy hamarosan kilép a folyó a medréből.

Thai babona szerint nem szabad a növésben lévő bivaly szarvát megérinteni, mert megáll a növekedésben, s nem szabad sem bivalyt, sem tehenet a templom területére beengedni, mert ez bűnnek számít.