Cipő

Az angolszászok a lábakat, és a cipőket a jó szerencsével társították, különösen az öreg cipőknek volt nagy becsülete. Számos elképzelés született arról, hogy a cipők megőrzik tulajdonosuk szellemét és karakterét.


Ezzel magyarázható, hogy a jószerencse reményében, péntek 13-án sok babonás ember vette fel öreg cipőjét. Egy másik variáció szerint viszont az embert azért éri a szerencse, mert az erős lábszag megakadályozza a gonosz lények közeledését. A középkorban, sőt még a 19. században is, cipőket tettek az ereszekbe, hogy a háztól távol tartsák a szellemeket. A sírokban a halottal együtt temették el cipőjét. Valaha gyakorlat volt, hogy a drága cipőket örökölték a családtagok.

Számos szertartást végeztek cipővel. Ha egy angol lány meg akarta tudni ki lesz az igaz szerelme, lefekvés előtt egy pár cipőjét „T” alakban kellett leraknia, és ha ezt követően, még az elalvás előtt elmondott egy mondókát, biztos lehetett benne, hogy álmában meglátja a jövendőbelijét. Az a lány, aki az első kakukkszóra lehúzta bal cipőjét, és történetesen egy hajszálat talált benne, annak színéből következtetett jövendőbelijére.

Törökországban, a lakodalomban résztvevő lányok neveit a mennyasszony cipőjének talpára felírják, akinek a neve nem kopik le a ceremónia végére, az a lány hamarosan férjhez fog menni. Az angolok úgy tartják, hogy szerencsés a házassághoz, az esküvő előtt egy héttel a macskát a mennyasszony bal cipőjéből kell megetetni. Az esküvői kocsi után kötött öreg cipők megvédik az ifjú párt a rossz szellemektől. Régen a mennyasszonyt és a vőlegényt „szerencsés lábat” köszöntéssel üdvözölték, ugyancsak a szerencse érdekében, utazók csatlakoztak az ifjú párhoz.

A világ sok táján, a hosszabb útra induló után, vagy háza bejárati ajtaja cipőt dobtak, hogy az utazót szerencse kísérje az útján. A skótok a háztetők fölött dobták át cipőjüket, mert úgy tartották, hogy a leeső cipő orra megmutatja, hogy merrefelé fognak elutazni. A görögök, nehogy gonosz manók megszállják lakásukat, karácsony ünnepe előtt cipőket égettek el. A spanyolok a bikaviadal végén cipőjüket a sikeres matador felé dobják. Az angol néphit szerint az az ember, aki életében nem ajándékoz legalább egy pár új cipőt egy szegény embernek, mezítláb fog járni a másvilágon.

A cipők azonban nemcsak jó szerencsét jelezhetnek. Görögországban a talppal felfelé fordított cipők és papucsok rossz ómennek számítanak, mert a házban valaki meghal. Ezért annak, aki leejti a cipőjét, vagy véletlenül felrúgja, és az a talpával felfelé landol a földön, azonnal vissza kell fordítania, és egyszer-kétszer ráköpnie, hogy elkerülje a balszerencse. Mexikóban sohasem fog férjhez menni az a hajadon, akinek a cipőjét véletlenül egy seprűvel elseprik. A koreaiaknál, ha egy fiú vagy egy lány cipőt ajándékoz párjának, biztos szakítani fognak egymással.

Mivel régen a cipőt megszemélyesítették, úgy vélték, ha valaki cipőt ajándékoz barátjának, az el fogja hagyni őt, mert a cipő elfogadása minden esetben balszerencsés cselekedet. Ugyanis a cipő felvételével a megajándékozott mintegy megörökli korábbi tulajdonosának bajait. Ezért tartották mindig rossz előjelnek cipő kölcsönadását egy barátnak, mert ezt követően kitört köztük a veszekedés. Viszont garantáltan megtartotta a jó barátságot az, aki hajtűt szúrt ilyenkor a cipőbe. Egy másik teória viszont ennek éppen az ellenkezőjét állítja, azt mondja, hogy az ajándékcipő alkalmazkodik új viselőjének jó és rossz tulajdonságaihoz.

Még a cipők tárolására is speciális előírások vonatkoztak: az új cipőket  a jó szerencse érdekében – csak a padló fölött, de legfeljebb térdmagasságban volt szabad tartani, mert egyébként betegséget okozott. Egy másik elképzelés szerint sohasem szabad a fejnél magasabbra tenni, vagy az ágy alatt tartani a cipőt, mert mindkettő rosszat jelent. Ha mégis az ágy alá kerülnek a cipők, a jobb lábas mindig álljon egy kicsit előbbre, ez szavatoltan megszabadít a rossz előjeltől, valamint a gyötrő álmoktól.

Sok országban nem jó a cipőt az asztalra tenni, vagy az új cipőket az asztalon hagyni, mert aznap a cipő tulajdonosa balszerencsés lesz, például összeveszhet a párjával, elveszítheti állását. Ugyancsak rosszat jelent, ha az ágyra tesszük cipőinket; ha karácsonyra cipőt ajándékozunk valakinek. Ugyancsak rossz, ha a bal cipőt a jobb előtt vesszük fel, és még rosszabb, ha a cipőket összecseréljük, vagyis a balt vesszük fel a jobb lábra és fordítva. Ha a bal lábunkra húzzuk elsőként fel cipőnket, veszekedést jelent, kivéve, ha ezt nem tudatosan, péntek reggel tesszük.

A színészek meglehetősen babonásak, ezért sohasem teszik székre a cipőjüket, mert ezt balszerencsésnek tekintik. Öltözködésnél mindig a jobb cipőt veszik fel vagy le elsőként. A csikorgó cipőnek is nagy jelentőséget tulajdonítanak, és szerencsésnek tartják, ha az eldobott cipő a talpára esik.

Amíg a cipőből kimászó bogár balszerencsés jel, addig a cipőn átmászó bogár, a halál előjele. Rosszra figyelmeztet a földön keresztet formázó cipő látványa, hogy ne legyen baj, valakinek fel kell húznia a cipőket. Egész évre rosszat jelent, ha valaki úgy járkál, hogy csak az egyik lábán van cipő. Az indiai-óceáni szigeteken élő zanzibáriak erre azt mondják, ha valaki úgy sétálgat, hogy csak az egyik lábán van cipő, ezzel az anyja mellének megduzzadását okozza. Ez a hiedelem feltételezhetően csak helyteleníti, és stupidnak tartja a sétálgatást egy cipőben.

A cipő orrának kopása is nagy jelentőséggel bír, arra utal, hogy járkálás közben költjük a pénzt. Az átlagemberek cipőjének talpa belülről kifelé, míg az extravagánsaké fordítva, kívülről befelé haladva kopik. Az első csoporthoz tartozók jól bánnak pénzükkel, míg a második csoportba tartozók drága cipőjüket nem becsülik meg, tehát szórják pénzüket. A középkorban, amikor hosszúorrú, falloszra hasonlító cipők voltak divatban, viselőjükről feltételezték, hogy búja ember. Akinek a cipője a lábujjai alatt kopnak meg először, csalfának, csélcsapnak tartották.

Ha a cipő csikorog, azt jelenti, hogy az illető nem a saját cipőjét viseli, vagy kölcsönkérte, vagy nem fizette ki az árát. Egyébként a csikorgó cipők mindig jó szerencsét jelentenek. Mivel a cipő melegen tartja a lábakat, arra gondoltak, hogy a télen legjobb pirospaprikát szórni a cipőkbe. A lyukas talpú cipőjű emberekről pedig azt feltételezték, hogy sorsuk jóra fordul, gazdaggá válnak.

Az iszlám országokban nem szabad lakásba bemenni utcai cipőben, Távol-Keleten nemcsak a lakásokba tilos belépni cipőstül, hanem a templomokba, szentélyekbe sem, ez vonatkozik a japán éttermek gyékényszőnyegeire, a tatamikra is. Thaiföldön a buddhista templomok szintén csak mezítláb látogathatók, és Indiában is le kell venni a cipőt egy szentélybe, templomba vagy mecsetbe bemenetel előtt. Ezekben az országokban ülés közben nem illik a cipőtalpnak látszódnia, mert ez sértésnek számít. Az arabok országokban is illetlenség a cipőtalpat ülés közben egy másik ember felé tartani, és még ennél is durvább, ha a cipő talpa Mekka felé néz. A finneknél ugyancsak nem divat cipőt viselni lakásban.

Kínában a lábbeli az összhang, a harmónia jelképe volt. Dél-Kína egyes területein, a fiúgyermeket, illetve a fiúgyermek-áldást jelképezte. Közép-Kínában házasságkötéskor élt az a szokás, hogy a fiatal házasok cipőt cseréltek ezzel fejezve ki kívánságukat, hogy együtt éljék meg az öregkort.

A cipőt gyógyításra is felhasználták, a szikhek az epilepsziás betegekkel a rohamok csillapítása céljából egy öreg cipőt szagoltattak.

Az araboknak - az ablakhoz hasonlóan - egykoron a cipőről is a nő jutott az eszükbe, és az álmukban felhúzott cipő életkorától függően fiatal vagy öreg feleségre számítottak. A cipő elvesztése viszont a házas férfinak a feleség elvesztését jósolta meg.