Életfa

Az életfa vallási szimbólum, mitikus világmodell. Az életfa kultusz már az ókori vallásokban fellelhető. Különböző elképzelések születtek róla, feltételezték, hogy az életfát szörnyek őrzik, az ágak között az ősök szellemei lakoznak. A Bibliában a kerubok által őrzött életfa együtt található a Paradicsomban az isteni tanítás, vagyis a tudás fájával, melyre kígyó vigyáz. Amikor a paradicsomi első emberpár evett a tudás fájáról, Isten kiűzte őket az Édenből, mert nem akarta, hogy megkóstolják az életfa gyümölcsét is, s vele megszerezzék a halhatatlanságot.


Babilonban a világ közepének tartották az életfát, melynek gyökereiből a világ nagy folyói erednek. Az ókeresztények a tudás fáját még a fügefával társították, később lett belőle almafa. Az életfát kezdetben a pálmafa jelképezte, majd a szőlőtőkével szimbolizálták.

Az irániak az életfát a világhegy csúcsán képzelik el; az indiaiak szerint a szent bodhifa az élet fája, amelynek gyökerei az égben vannak, lombozata pedig a világ fölé borulva ad árnyékot. Hasonló képzet tapad az óizlandi Yggdraszil nevű örökzöld óriási kőrisfához, amelynek a tövében fakadó forrásból issza Odin főisten a bölcsességet. A fa tövében tanyáznak a skandináv mitológia istennői, a Nornák, és a fát naponta a forrás vízével meglocsolják. A fa örökké nedves ágairól csepegő harmat táplálja a föld valamennyi folyóját. Az életfa csúcsában a bölcs sas fészkel, gyökereit sárkányok és kígyók rágják. A középső szinten négy rénszarvas harapdálja az életfa lombját.

Kínában az életfa tetején madár, a tövénél a halhatatlanságot megjelenítő sárkány található. A kínaiak életfája háromezer évenként egyetlen körtét terem, és úgy tartják, hogy aki eszik belőle, halhatatlanná válik tőle.

Az életfa nemcsak az életet, hanem a halált is reprezentálja. Az életfa belsejében van elrejtve az élet, a halál fájában a halál rejtőzködik. Mint ahogyan minden egyes élet négy fokozaton  születés, élet, halál, újjászületés  megy keresztül, úgy az életfának is négy stádiuma ismert. Az életfa, hasonlóan a szimpla fához, évről-évre megújul, tavasszal mindig feltámad.

A magyar néphiedelem az életfának sokféle nevet adott, nevezte: istenfának, lélekfának, sámán fának, tetejetlen fának, égi érő fának. A népmesékben is szerepel a halhatatlanság gyümölcsű életfa, ahová a mesehős sok veszedelmen túl, a sárkányt legyőzve jut el.

Számos népszokás kapcsolatos az életfával: a legismertebb a tavasz megújhodását ünneplő májusfa, amelyet május 1-jén legények állítanak az eladósorba lévő lányok háza elé, vagy a kapufélfájához rögzítik. Mint varázsló eszközt, nemcsak a házasság reményében használják, hanem a lakodalmakban is, ugyanis a zöld ág a termékenységre, szaporulatra utal, a lakodalmi kalács és az életfa alakú sütemények az életet szimbolizálják.