Fagyöngy

A lombos fákon, általában tölgyfán élősködő, bogyótermésű fagyöngy, a kelta hagyomány mágikus erejű növénye. A druidák azért tisztelték, mert hitük szerint a mennyből hullott, s a tölgyfát, amelyen nőtt, az istenek választották ki. A kelta legenda szerint egy zivatarban Taranis, a mennydörgés istene varázsolta egy villámcsapással a tölgyfalombok közé.


A gallok hite szerint a fagyöngy, mágikus holdnövény, védelmez a világi gonoszságok ellen. A kelták a hosszú életű fagyöngynek varázserőt tulajdonítottak, örökzöld leveleiről feltételezték, hogy az örök életet jelképezi. "Holdtölte után a hatodik napon a kelták a fagyöngyöt nagy ünnepélyességgel lehozzák a fáról" - tudósít az idősebb Plinius (23-79), majd így folytatja: "Miután a fa alatt előkészítették a kellő áldozatot és a szent ételeket, elővezették a fehér bikákat, szarvukon koszorúval. Egy fehér ruhába öltözött pap felmászott a fára, és aranysarlóval levágta a fagyöngyöt, amelyet a lenn állók fehér köpenyben fogtak fel." Aztán leölték az áldozati állatokat, és imát mondtak.

A kelta druidákról fennmaradt ókori beszámolók szerint legfontosabb tennivalójuk a tölgyön élősködő sárga fagyöngy gyűjtése volt. A napfordulók alkalmával arany sarlóval aratták a fagyöngyöt, és ez a rítus a fél esztendő fagyöngyben megtestesült égi királyának (az emelkedő vagy hanyatló félév napistenének) uralma és élete végét jelképezte.

A régi rómaiak nemcsak a gonosz elleni védelemre használták a fagyöngyöt, hanem arra is alkalmasnak találták, hogy segítségével megszólítsák a szellemeket.

A germán mitológiában szerencsétlenséget hozó növény is egyben, ezzel oltotta ki az ellenséges Loki a fényességes ifjú isten, Baldur életét.

Az élősködő fagyöngy megfertőzheti a lombos fákat. Az eurázsiai fehér fagyöngy leggyakrabban alma-, nyár-, fűz- és hársfákon, valamint a galagonyákon lelhető fel, de olykor előfordul még az akácfán is. Néhány fa azonban, mint a puszpáng és a bükk, ellenáll neki. A tölgyeken ritkán található, ezért a fagyöngyök közül az ezeken a fákon nagy gombolyagokban élő hiperparazita a legértékesebb. Erről a fagyöngyről vélik azt már az ókor óta, hogy a fa nemi szerve, és ragacsos nedve pedig a tölgyfa ondója. Ezért, ha a fagyöngyöt levágják, az a fa ivartalanításával egyenértékű.

A fagyöngynek a népi gyógyászat gyógyhatást tulajdonított, vitustánc, nyavalyatörés ellen használták. Varázserejéről feltételezték, hogy véd az ártó szellemektől, boszorkányoktól, a betegségektől, mérgezésektől, sőt a villámcsapástól is, különösen, ha tölgyfán találták, ezt ugyanis szent fának tekintették.

Európa több részén még ma is élő néphagyomány, hogy a nyári napforduló idején fagyöngyöt gyűjtenek, mely összekapcsolódik a kelta papok, a druidák szertartásaiból megmaradt máglyagyújtás szokásával.

Az amulettként az ezüstbe foglalt fagyöngyszemek viselőjének bátorságot kölcsönöznek, ráadásul megóvnak a varázslatok ellen. A házban védelmet nyújtanak a tűz, a zivatar és a villámlás ellen. A fagyöngyből készített kivonat számos betegséget kúrál, ellenszere a mérgezéseknek, továbbá termékenységet hoz. A fagyöngyök termékenységet elősegítő szerként való használata feltehetően Angliából terjedt el egész Európában.

A Szent Iván éjszakáján szedett fagyöngy, feltéve, ha szakszerűen szedték le, azaz leginkább nyíllal lőtték le a tölgyfa ágáról, kiváló ellenszer rontás ellen, elűzi a gonosz démonokat. E célból felakasztották a házban és az istállókban. Emellett jósálmot is hozott, ha a párna alá tették, minden zárat kinyitott, és megmutatta a kincs helyét.

A régi Angliában, ha fagyöngy alatt találkoztak ellenséges harcosok, arra a napra felhagytak a hadakozással. Szerelemgerjesztő hatását kihasználva az angolok, hisznek abban, hogy a mennyezetre vagy ajtófélfára felakasztott fagyöngyág alatti csók megpecsételi a szerelmüket, és ebből házasság lesz. Egyébként, a fagyöngy alatt álló hölgy nem utasíthatja vissza, hogy bárki megcsókolhassa.

Fagyönggyel álmodni örömteli eseményeket és sok boldogságot jelez, de arra is utalhat, hogy az álmodót valaki a környezetében vonzónak találja.