Föld

A föld a világegyetem egyik alkotó eleme. Arisztotelész a víz, a levegő és a tűz mellett, a földet tartotta a negyedik alapelemeknek. Az egyik világteremtési mítosz szerint az ég és a föld istenpárosának egyesüléséből jött létre az élet, és született a többi isten. Mindez bővebben a görög mitológiában, úgy szól, hogy a föld Khaoszból lett, Gaia Földanya pedig önmagából hozta létre Ég-Uránoszt, kettejük szent nászából születtek a Titánok, köztük Kronosz és Rheiá, Zeusz szülei.


A skandináv, indiai és polinéz emberek körében elterjedt felfogás azt állítja, hogy a föld a világtengerből emelkedett ki. Az amerikai indiánok és némely szibériai nép elképzelésében egy vízimadár hozta felszínre a földet. Egy másik feltételezésben, az ég és a föld szövetségéből lett az éltető eső és a kártékony villámok, a villámokból pediglen a különleges képességű emberek és a szakrális gombák teremnek.

Számos ázsiai nép képzetében a földet egy égből alászállt lény teremtette, aki buzogányával vagy dárdájával elkezdte veregetni, köpülni a vizet, ami ettől besűrűsödött, és föld lett belőle. A néphit szerint a Japán szigetek, az ekkor keletkező zavaros, szennyes habokból jöttek létre.

A földet nemcsak a mélységgel és az alvilággal jelenítik meg, hanem szinte az egész világon isteni tisztelet övezi, mint a termékenységnek és kiapadhatatlanságnak a szimbólumát. Belőle, a Nagy Anyának, a Föld Anyjának öléből sarjad minden élet, s a föld az, ahová minden halandó egyszer megtér.

Az indiai pandzsábiak körében különösen nagy tisztelete van a földnek, amelyet mint Föld Anyát imádnak. Őt tartják minden állati és növényi élet szülőjének. Azonban a Föld Anyának nem állítanak külön szentélyt, mert úgy vélik, hogy föld formájában az Anya mindenütt jelen van. A falvakban néhol egy-egy szent fa alatt látható kő-, cserép- vagy kavicshalmok jelzik, hogy ott lakik a Föld Anya. Az emberek időnként összegyűlnek itt, és tej, gyümölcs valamint gabonaadományokat raknak elé. Amikor egy tehenet vagy bivalyt fejni kezdenek, az első öt vagy hét tejsugarat a Föld Anyának ajánlják. Aratáskor, betakarításkor néhány növényt a Föld Anyának kint hagynak a földeken, és imádkoznak hozzá, hogy sok esőt küldjön a következő évben a jó termés érdekében. Új ház építésekor, az alapkő lerakása során a Föld Anyának egy kókuszdiót, néhány ezüstpénzt, egy korallt és egy többszínű cérnával összefűzött gyöngysort ajándékoznak. A pandzsábiak szerint a Föld Anya minden hónapban hét napig alszik. Ez idő alatt nem kapálnak, szántanak vagy vetnek, hagyják a földet, hogy békésen pihenjen. Úgy képzelik el, hogy aki a Föld Anya szoknyáján hal meg, békét nyer a túlvilágon. Ezért van az, hogy amikor az emberek érzik, hogy közeleg haláluk, kikelnek ágyukból, és a földre fekszenek. Minden gyászoló, aki részvétet kívánni jön a hozzátartozókhoz a halált követő 11 napig a földön alszik.

A kínaiaknál Különböző, meghatározott időpontokban szertartásokra került sor a Föld templomában a Föld tiszteletére. E ceremóniák közé tartozott az ünnepélyes első barázda szertartása is. Ennek során a tavasz első napján, újévkor a császár saját kezűleg elvégezte az első szántás szertartását, a szent templomi földön felszántotta az első néhány barázdát. Csak ezután lehetett megkezdeni a tavaszi mezei munkálatokat az egész birodalomban.

Rengeteg hiedelem él más népeknél is a földdel kapcsolatban. Az emberek megcsókolják a földet, hogy részesüljenek a földben rejlő varázserőből;  tiszteletük jeléül szentelnek néhány cseppet italukból a földnek, vagy itatják meg vízzel; azért érintik meg a földet, és fektetik a kis gyermekeket, valamint betegeket a földre, hogy energiát, gyógyírt kapjanak tőle; a szülő nőt és a haldoklót pedig avégett, hogy ezáltal megkönnyítsék számukra a szülést, illetve a halált.

A vadászok a földet érinthetetlennek tartják, melyet tilos akár ásóval, ekével vagy más éles szerszámmal, géppel megsebezni. A földművesek ezzel szemben azt állítják, a földet meg kell termékenyíteni, ebben az esetben az eke, mint fallosz, nemzőszervként szerepel. A csuvasok, amikor megművelik a földet, azt mondják, megtermékenyítették, vagyis állapotossá tették.

Régi korokban, a halottat azért tartották szükségesnek a szülőhelyén eltemetni, hogy hazai föld hulljon koporsójára, ha ez nem sikerült, akkor a hazai földből egy maréknyit szórtak a sírjába. Ugyanakkor a zoroasztrikus vallás tiltja, hogy holtat földbe temessenek el, mert ezáltal a föld tisztátalanná válik. A világ sok táján temetéskor, apró földrögöket hajítanak a sírba, hogy a halottnak csendes túlvilági élete legyen, és ne kísértsen a szelleme; a temetőből hazavitt földdel pedig a gyászolók megdörzsölik a kezüket, hogy a halott szellemétől megtisztuljanak.

A németek a frissen hantolt sírról éjfél és két óra között szedett földdel próbálták elkerülni a katonai szolgálatot, úgy hogy a földet bevarrták az ingükbe. Az afgánok szerint adósságba keveredik az az ember, aki ábrákat rajzol vagy vés a földre.

A földhöz hozzátartoznak a kövek és a sziklák, melyek a stabilitást, az állandóságot, a folytonosságot, az örökkévalóságot jelképezik. Az iszlámhívők a nagy fontosságú, híres Kába kövükről azt mondják, ez Isten szubsztanciája; éltető szíve.

Kínában a föld elem nőies jellegű jin princípium. A néphit úgy tartja, a föld elem éjféltől-napkeltéig uralkodik. Az asztrológiában a földies jegyek közé a Bika, a Szűz és a Bak tartozik. E jegyre jellemző a nehézkesség, az állandóság, a gyakorlatiasság, a megfontoltság, az anyagiasság, a hagyománytisztelet, a konzervatív gondolkodás. A földies jegyűek általában melankolikus emberek, hideg, száraz, negatív személyiséggel bírnak.