Fóka

A fóka és a rozmár azokat az ősatyákat jelképezik, akik emberi alakot tudnak ölteni. Mivel egyaránt élnek a szárazföldön és a tengerben, egyszerre jelenítik meg az anyagi és a szellemi világot.


Az eszkimók a fókákat és a rozmárokat a tenger szelleme levált ujjainak vélik, ezért, ha megölnek egy állatot, a húgyhólyagját - amelyben hitük szerint az állat lelke lakozik - visszadobják a tengerbe, hogy ott újjászülethessen.

A régi görögöknél a barátfókák - mivel nagy szeretetet mutattak a nap és a tenger iránt - Poszeidón és Apollón védelme alatt álltak. Egyik legrégibb pénzérméjükön, melyet i.e. 500 körül vertek, egy barátfóka feje látható, és e kedves teremtményeket Homérosz, Plutarkhosz és Arisztotelész is megörökítették az utókor számára. A hajósok, tengeri utazók számára jó szerencsét jelentett a hullámokban ficánkoló, játszadozó fókák látványa.

Id. Plinius (23 - 79) azt írja róluk, hogy a fóka az egyetlen állat, melybe sohasem csap a villám, és nincs olyan lény, mely nálánál mélyebben tudna aludni. A természet históriája című művében a fókák zsírjának, testnedveinek számos gyógyászati használatáról is beszámol. Felöklendezett epéjük különféle gyógyitalnak volt fontos alkotórésze, a gyomrukban lévő oltó-enzimet pedig az epilepsziás rohamok kezelésére használták. Többek között ezért is vadászták őket. A tűzön megolvasztott zsírjukat pedig a hisztériás fulladástól elájult asszonyok orrlyukaiba tették.

A rómaiak úgy vélték, a fókabőr megvédi őket a villámcsapásoktól. Állítólag Augustus császár annyira félt a zivataroktól, hogy bárhová is vitte az útja, fókabőrt mindig vitt magával.

A kelta néphagyomány szerint, ha egy fóka házasodik, emberi alakot ölt; a skótok gyakorta vesznek feleségül fókalányokat, az esküvő után azonban elrejtik a bundájukat, hogy ne térjenek vissza a tengerbe. Az Észak-Amerika nyugati partvidékének őslakói, úgy tartják, a fókáknak köszönhetik, hogy megtanultak az emberek úszni és halászni. Megfigyelték, hogy a hím fókák utolsó csepp vérükig küzdenek nőstény társukért. A vadászoknak viszont ellenállás nélkül megadják magukat.

A kelta mitológiában és népmesékben a fókák - akárcsak a hattyú-szüzek - képesek emberré változni, és mint fókatündérek (selkie-k) gyakran elcsavarják a férfiak fejét. Ha a bőrét ellopják, amíg ember formájában a szárazföldön tartózkodik, a selkie nem tud visszamenni a tengerbe. Egyes skót és walesi családok a fókákat tekintették az őseiknek.

Írország nyugati partján balszerencsésnek tartják a fóka megölését vagy megnyúzását. Némelyek szerint azonban ez csak a Conelly nevű személyekre igaz.

Amikor egy óriásfókát megölnek, az eszkimóknak két napig kell dörzsölniük hókunyhóik jégablakait, hogy tiszták legyenek.

A Farne-szigetekről (szigetcsoport Anglia keleti partja mellett) származik az a hiedelem, hogy a fókák kilenchónaponként levedlik a bőrűket, és emberi alakot öltenek. Ugyanez a Feröer-szigetek lakói legendája szerint kilenc naponként ismétlődik, ilyenkor a tündérek az egész éjszakát táncolva a szárazföldön töltik.

Fókával álmodni azt jelzi, hogy az álmodó nincs megelégedve jelenlegi pozíciójával, magasabb célok felé tör.