Fürdés

A vízben vagy valamilyen egyéb folyadékban - például a Kleopátra által igen kedvelt szamártejben, vagy a fürdés céljára készített folyékony csokoládéban, iszapban vagy pezsgőben - való alámerülésnek, megmártózásnak számos funkciója lehet. A legtöbbször higiénés célokat szolgál, alapvető feladata a fizikai egészség, a test tisztaságának biztosítása, a testfelületet borító különböző szennyeződések eltávolítása.


E mindennapi funkciója mellett, a megfelelően végzett fürdés nyugtató, pihentető hatású, felfrissülést okoz, gyógyításra, relaxálásra alkalmas, vagy – rituális vallási szertartások keretében – testi-lelki megtisztulást eredményezhet. A közös fürdőzés – például egy szökőkút vízében – valamilyen siker megünneplését jelenti, vagy az újévi megmártózás a jeges vízben, egyes országokban régi társadalmi szokásnak tekinthető.

A vízbe merítkezve végzett mosakodás már az ókortól kezdve a teljes testi és  átvitt értelemben  lelki megtisztulást fejezi ki. A vallási szertartásokhoz hozzátartozott az azokat megelőző fürdés, tisztálkodás. Ez a megtisztulás biztosította, hogy a szentségekhez járuló se testével, se lelkével ne szennyezze be a szent helyet, illetve a szertartást.

A megtisztulási fürdés a vallási előírások szerint csakis folyó- vagy forrásvízben, avagy csatornán át  tehát nem merítés által  medencébe vezetett vízben történhet. A hinduk a Gangesznél végzik megtisztító szertartásukat.

A fürdés rituális szempontból csak úgy érvényes, ha az illető a vízben egészen alámerül, hogy minden testrészét érintse a víz, tehát még a gyűrűjét is le kell vennie. A hitbuzgó zsidóasszonyok régebben tövig levágták a hajukat és parókát viseltek, hogy a havi tisztulásuk után kötelező megtisztulási fürdő használata ezen előírásoknak teljesen megfelelhessen.

Eredetileg a kereszténységben is ez volt a jellemző. Az Újszövetségben Keresztelő Szent János keresztelési szertartása nem csupán a fej vízzel való megérintését jelentette, hanem a teljes megmerítkezést, amelynek Jézus is alávetette magát.

A Biblia már számos kialakult szokást említ: az újszülött megfürdetését, a házba érkezéskor a lábmosást, étkezés előtti kézmosást. A fürdés hozzátartozott a megtisztulási szertartáshoz. Jézus pedig azt tanácsolja a böjtölő embernek, hogy ne szomorkodva böjtöljön, hanem kenje meg a fejét és mossa meg az arcát. A papságnak is meg kellett mosdania a szertartások végzése előtt.

Gyógyvizekről és gyógyító célzatú fürdésről is olvashatunk a Bibliában: a szíriai Naámán a Jordán vizében gyógyul meg, a vakon született a Siloám forrás vizénél. A jeruzsálemi Betesda-fürdő időnként megmozduló vize a tapasztalat szerint gyógyító hatású volt.

A katolikus egyház tanítása a lélek megtisztítása, a lélek fürdője a bűnök megvallása, a gyónás és az ezzel járó feloldozás, amely a bűnbánat könnyeivel törli le a bűn foltjait.