Füstölők

Az illatos aromát adó füstölők használata már a Bibliai időkben is megszokott volt. Az illatáldozathoz szükséges füstölőszer receptjét - mely egyenlő arányban tartalmazott illatos gyantát, szagos borostyánt, erős illatú mézgát, fűszereket és tömjént - maga az Úr mondta el Mózesnek.


Az illatáldozat - melyet naponta kétszer: reggel és este tartottak - színhelye a szent sátor oltára, az illatáldozati oltár volt, mely a szentélyben állt, a szentélyt és a legszentebb helyet elválasztó függöny előtt, középen. Évente egy alkalommal, az Engesztelés (Jom Kippur) napján az illatáldozatot, a vétekáldozattal együtt a főpap mutatta be, hogy így szerezzen engesztelést a nép minden bűnéért.

Bár a kereszténység egyes vallásaiban a szertartás részeként rendszeresen tömjént égetnek, a Szentírásban erre a gyakorlatra nincs utalás. A keresztény templomokban csak a 6. századtól, Gergely pápa uralkodását követően terjedt el a tömjénfüstölő használata. A tömjént elégetés előtt megáldják, és a felhasználásig egy talpas, hajóra emlékeztető edényben tárolják. A tömjénhasználat tulajdonképpen az ószövetségi illatáldozat folytatása, az Istenhez felszálló hálaimát jelképezi.

A tömjén - mely a napkeleti bölcsek ajándékai között is szerepelt - megtisztítja a lelket és szívet, és a legalkalmasabb szer a meditáció előkészítéséhez. A bibliai hagyomány szerint füstjétől távozik a gonosz, ami egyszerűen annyit jelent, hogy a zavarodott, kaotikus gondolatokat kirekesztve, füstje segíti a tiszta koncentrációt.

A régi orvostudomány tisztító és gyógyító erőt tulajdonított neki. A tömjénfüst belélegzése – ezt vallja a mai illatterápia is – a lélekre és a közérzetre egyaránt felemelően és nyugtatólag hat. A természetgyógyászok ezért ajánlják a tömjénfüst inhalálását tudatzavarok és túlérzékenység esetén.

A keleti vallásokban a füstölőket szertartásoknál, temetéseknél használják, de hatásosnak tartják a démonok elriasztására, meditációs állapot előidézésére is. A buddhista templomokat a füstölés házának, a szerzeteseket illatos királyoknak nevezték el. A füstölők meggyújtásával a hívők áldozatukat fejezik ki Buddhának és az isteneknek, valamint az ősök lelkének. Kínában a buddhisták mellett a taoisták és a konfuciánusok is égő füstölőpálcikákkal teremtenek kapcsolatot az istenekkel, füstjükkel arra utalnak, hogy a felajánlott étel nekik készült.

Az ázsiai emberek évezredek óta tudják, hogy a füstölők illata befolyásolja az ember közérzetét, szellemi és fizikai állapotát, ezért használatuk a mindennapi életben is elterjedt. A japán gésák a füstölőórával (a füstölő végigégéséhez szükséges időtartammal) mérték a vendégeikkel eltöltött időt. A legtöbb füstölőt Kínában használják, viszont Dél-Indiában készítik. A füstölők bambuszból, ében-, teak-, és szantálfából készülnek, aloét, kámfort, szerecsendió levelet, pézsmát, sáfrányt, mirhát és fűszereket kennek bambuszpálcikákra. Használatuk újabban a nyugati világban is egyre jobban terjed, rájöttek arra, hogy a füstölők varázslatos illata légfrissítő, csillapítja a fájdalmat és a hőérzetet, egyben gyulladáscsökkentő, továbbá egyes - speciális keveréket tartalmazó - füstölők hatásosan riasztják el a szúnyogokat, legyeket, molyokat.