Gólem

A gólem, a zsidó néphagyományban szereplő, életre kelt szobor. Mai jelentése a középkorban alakult ki, azóta több legenda született róla.

A kabbalisták, akik a számok és a betűk mindenható hatalmának felhasználásával számos mágikus praktikát sajátítottak el: többek között az ördögűzést, a szellemidézést, a szerelmi varázslatokat, a beteggyógyítást, a kabbala segítségével még mesterséges emberi lényt is képesek voltak teremteni.

Ezt a kabbalista receptek alapján bűvészettel alkotott, vörös agyagból mágikus eszközökkel gyúrt emberüket nevezték el gólemnek. Előírásuk szerint a figurának legalább egy tízéves forma gyereknek megfelelő magasságúnak kellett lennie. Miután elkészültek a szoborral, papírdarabra felírt nevet a szájába tették, vagy a homlokára tűzték, melytől a szobor rögvest életre kelt.

A zsidó legendák szerint a 16. században élt Eliajahu valóban készített egy ilyen szobrot, de amikor a gólem óriássá nőve, dührohamában megsemmisítéssel fenyegette a világot, a rabbi jobbnak látta elpusztítani alkotását. Egyszerűen letörölte a mesterséges ember homlokáról a bűvös szót, mire a gólem azonnal élettelenné vált. Ezt a mondát később a 16-17. században élő prágai rabbinak, Judah Loew ben Bezalelnek (1525-1609) tulajdonították. Bezalel "engedelmes robot"-ja - annak ellenére, hogy nem tudott beszélni, és nem rendelkezett emberi lélekkel - szinte minden emberi tevékenységet el tudott végezni, mosott, főzött, takarított, tálalt, a zsinagóga harangját húzta, és állítólag még írni is tudott. Idővel azonban az eleinte engedelmesen szolgáló báb túlságosan akaratossá vált, és félő volt, hogy széttapossa megalkotóját, ezért a rabbi jobbnak látta eltüntetni a szobor homlokáról a titokzatos szót, amitől Gólemje élettelen agyaghalomként omlott össze.