Koboldok

A kobold a germán folklór csintalan házi szelleme, létezésében Európa-szerte hisznek. A koboldnak sokféle megjelenési formája van: feltűnhet macska, madár, béka, kígyó képében, előbukkanhat bogárként, darázsként, lehet toll vagy tűz, esetleg valamilyen tárgyban megbújva tartózkodhat.


Bárhogy és bárhol tűnjön fel, mindig jóindulatú, ápolt és szolgálatkész, segít a nehéz házimunkában, ezért hálából a háziasszonyok csütörtökönként étellel, egyéb napokon pedig egy kis tejjel kínálják meg. Ha nem kap elég élelmet, könnyen megneheztel, és feltehetően ilyenkor bosszúból eldugja a háztartási vagy mezei szerszámokat, sőt a hajladozva dolgozó embert még fenéken is billenti.

Az emberek úgy gondolják, hogy minden házban, amelyet nem újonnan építettek, már a beköltözés előtt lakott egy kobold, ha viszont új házba költöznek, oda be kell csalogatni egy házi szellemet. A litvánoknál egyszer egy férfi otthonába akart édesgetni egy koboldot, s kialakított számára egy jó kis helyet, a falmélyedés előtti polcra vajas kását tett és felkiáltott, „Gyere, egyél, házi manó”, mire sok-sok házi szellem lepte el a házat, a szemrevételezés után az egyik végleg ottmaradt. A németeknél divat a régi házból egy gerendát elvinni az új házba, hogy vele együtt átköltöztessék a koboldot is.

Ha erdőben sétál az ember, mindig udvariasan kell köszönni, erről tudják az erdei manók, hogy az illető nem ellenségük. Néhol a koboldokat tartják a barlangok és bányák szellemeinek. Némely kobold még saját névvel is büszkélkedhet, az egyik kobold, akit Hödekennek hívnak, a házasság ellen vétő, hűtlen feleségeket ijesztgeti, a másik, akinek a neve Goldemar, azt lesi ki, hogy a papok milyen bűnöket követnek el titokban.

Írországban régen a gyermekágyas mamák attól féltek, hogy gyermeküket a szülés után elcserélik, és bölcsőben látható csecsemő nem már, mint egy ember alakját öltött manó. A helyzet tisztázására, az igazság kiderítése érdekében kétféle tesztet végeztek el. Mivel a manók nem bírják a vizet, a folyóhoz vitték a gyereket, abban a hitben, ha az valójában egy manó, akkor inkább felfedi magát, semmint megreszkírozza azt, hogy a vízhez érintsék. A másik próbában a duda kapott szerepet, ami iránt a manók erős vonzalmat éreznek. Ezért a csecsemő mellé tettek egy dudát. Ha az újszülött helyében egy manó volt, akkor nem bírván ellenállni a csábításnak, rögtön megszólaltatta a dudát, s ezzel elárulta magát.

A magyar népmesék furfangos mesebeli emberkéje, a manó, a germánok koboldjának ötletéből született. De a magyar folklór törpe kis manója nem lakásban, hanem erdők mélyén vagy hegyekben lakik. Gonosz természetű szellem, általában nagyszakállú, rosszakaratú és hőstettekre képes. A néphit szerint, ha valaki a nélkül áll fel a szövőszék mellől, hogy kilazítaná a szalagot, egy manó jön, és szőni fog rajta. Bár a manó nem észlelhető, viszont látni és hallani lehet, amint magától forog az orsó. Manóval kapcsolatos ismert mondásunk: a „Mi a manó?” és a „Vigyen el a manó!”.