Kvarc

Már az ókorban megragadta az emberek figyelmét a kvarc, amely a hegyikristály csekély szennyezettségű változata.


Maga a kvarc elnevezés tisztázatlan eredetű, a német szót, először Georgius Agricola használta 1530-ban. Egyesek a jég jelentésű, ’krustallos’ görög szóból eredeztetik, mások szerint viszont kvarc szó szláv eredetű. A korábbi mellett szól, hogy régen gyakran az istenek jegeként hivatkoztak e kőre. Összhangban a néphittel, az idősebb Plinius a kvarcot véglegesen megfagyott jégnek tartotta. Elgondolását azzal indokolta, hogy a kvarc az Alpok gleccserei közelében található, másrészt a korában divat volt, hogy az emberek gömbökbe tett nagy kvarckristályokkal hűtötték a kezeiket. Azt is felfedezte, hogy a kvarc a színképére bontja a fényt.

A középkor alkimistái malachit mozsárban, malachit mozsártörővel kvarcot törtek porrá és - különböző kezelések során - e porból kívánták megalkotni az ősanyagot. Hitük szerint ez a rendkívül kemény kő tiszta gondolatokkal ajándékozza meg a tévképzetektől szenvedő embert.

A különböző fajtájú köveknek számos gyógyhatásuk van, eltávolítják a negatív energiákat, és gyorsítják a felépülést. Elsősorban a különféle - torok, fej, fül, orr, gyomor, vese stb. - fájdalmak enyhítésére hatásosak.