Láb

A láb - mivel legtöbb esetben cipő fedi - kevésbé használt a fiziognómiában, elsősorban a közlekedés és a távolságtartás szimbóluma. Visnu isten három lépéssel mérte le az világmindenséget, és az óind legenda szerint a nagy lábujjából ered a szent Gangesz-folyó, s világra jötte után Buddha minden égtáj irányába hét-hét lépést tett.



A mitológiákban a láb gyakorta összekapcsolódik a fallosz képzetével, a lábbeli pedig a női nemi szervvel. A legtöbb vallásban a mezítlábasság az alázat kifejezője, számos szent helyre másképp nem szabad belépni, a hinduk például kizárólag mezítláb mehetnek be a templomaikba, de a muszlimok is csak cipő nélkül - legfeljebb zokniban - léphetnek szentélyeikbe. Mózes levetette saruját, mielőtt az Úr színe elé járult. Jézust és az apostolokat gyakran ábrázolták mezítlábasan. Egyes szerzetesrendek - például a ferencesek - tagjainak fedetlenül hagyott lába alázatuk mellett lemondásukat is jelezte. A mezítlábasság azonban nemcsak alázatosságot szimbolizált, utalhatott a megszégyenítésre is, a középkorban a vádlottaknak mezítláb kellett bíráik elé állniuk, az egyházi átokkal sújtottak, a vezeklők, zarándokok egyaránt mezítláb jártak.

A 18. században felmerült a tenyérjósok fejében a talpvonalak és a lábujjak vizsgálatának gondolata. Ám az ötletet hamar elvetették, mégpedig azzal az indokkal, hogy a talp a föld fölé esik, ezért ez a testrész a bolygóktól a legtávolabb helyezkedik el. Ahogy a legismertebb angol kabbalista, Robert Fludd (1574-1637) fogalmazta: "A láb nem hangolódott rá a szférák zenéjére." Mindezek ellenére mégis kialakult, a kézhez hasonló, de annál jóval szimplább vizsgálati módszer: az ún. lábtan, amely pusztán a láb formája alapján von le bizonyos következtetéseket az emberekről.

A lábak nagyjából négy különböző típust képviselnek:

A primitív lábúak lábfeje csontos, szögletes, lábujjaik kissé szétállnak; többnyire erős testalkatú, nem lelkiző emberek. A sportos lábúak lábfeje arányos, de durván határozott vonalú; rendszerint sportolók, mozgást kedvelők, erős akaratúak, kitartóak, nem érzékiek és nem idealisták. A művészi lábúak talpa sima, lábfeje vékony, hosszúkás, finom vonalú. Rendkívül érzékenyek, idealisták, barátságosak, művészi beállítottságúak. A lapos lábúak gyakran lúdtalpasak, lábfejük petyhüdt, húsos, a lábujjaik meglehetősen kicsik; általában introvertáltak,
hisztérikusak, befolyásolhatók, szenzitívek, nincs gyakorlati érzékük.

Mindezeken túl az olyan nő, akinek: nagyon mutatósak a lábai, állhatatlan szerelmi ügyekben; a lábszára hosszú, karcsú, jó alakú a bokája, sima a talpa, irodalomkedvelő, környezetétől dédelgetésben, csodálatban részesül, protekció nélkül ér el sikereket; a lába erőteljes, keménykötésű, melynek pihentetve sem változik meg az alakja, nagyon szereti a férfiak társaságát; nem fekszik fel teljesen a lába, azaz elegendő hely marad ahhoz, hogy alátehesse az ujját, heves vérmérsékletű, büszke származására, jól nevelt, tiszteli a szüleit, viszont túlérzékeny. Minden ok nélkül boldogtalannak érzi magát;

Az a nő, akinek: széles, lapos a lába, a bokacsontja nagy, bizonyos férfias tulajdonságokkal rendelkezik. Legszívesebben nadrágot, inget és széles nyakkendőt hord. Derék családból származik, tetteiben bátor, sohasem "kerül nehéz, szorult helyzetbe"; a lábszárát kék vérerek szelik keresztül-kasul, lába mindig izzadt, nyirkos, biztos, hogy tulajdonosa nem örvend jó egészségnek. Többnyire ideges, hirtelen-haragú, művészies és nem gondol a munkára; kecses, fehér, a sarka kerek, lábujjai rózsaszínűek, és a rüsztje magas; imád öltözködni, utolsó fillérét is ruhára költi. Igazi csábító típus, képes éjszakákat átmulatni; a bokáján kis bemélyedés van, lábujjai hosszúak, rajta a körmök kagylószerűek, fényűzésre és hivalkodásra vesztegeti idejét.

A magas rüszt az erő szimbóluma. Ha a rüszt ívelt, akkor tulajdonosának cselekedetei racionálisak, gondolkodása ésszerű. Akinek könnyűek a lábai, szeret táncolni, sok barátja akad, és általában jól érzi magát. A keskeny sarok a magas származás jele. Ritkán lehet látni olyan lábfejet, amely a saroknál pont annyira széles, mint a lábujjaknál. Ha mégis előfordulna, az annak a jele, hogy az illető jól viseli a fájdalmat.

Az albánok azt mondják, "Sohase bízz meg a lapos lábú emberekben!" Török hiedelem szerint, aki éjszaka a lábával játszadozik, elveszti az apját vagy az anyját. Ha az ember eskütétel közben felemeli a jobb lábát, akkor az esküje elfogadhatatlanná válik. Akinek a jobb talpa viszket, hamarosan utazni fog. Aki bal lábbal kel fel, nyugtalan, boldogtalan és mogorva ember. Más változat szerint, aki bal lábbal kel fel, annak rossz napja lesz. A harci katonai alakulat számára jó szerencsét jelent bal lábbal elindulni menetben, ugyanis a bal lábbal kezdett előrenyomulás az ellenség számára komoly fenyegetés. Az ajtónálló lakájok eredeti feladata az volt, hogy megakadályozzák, bárki is bal lábbal lépjen be a szobába vagy a terembe.

A régi görögök, ha veszélyes vállalkozásba kezdtek, csak a jobb lábukra húztak cipőt, a balt csupaszon hagyták. Péliaszt, a thesszáliai hőst egy jóslat arra figyelmeztette, hogy óvakodjon attól az embertől, aki csak az egyik lábán visel sarut. A végzet Iaszón megérkeztével teljesedett be, aki az Anaurosz folyón átkelőben elveszítette egyik saruját. Amint Péliasz megpillantotta őt, azonnal eszébe jutott, hogy egy félsarus ember kezétől hal meg. Perszeusz, Héraklész ősapja, szárnyas sarut viselt, amikor levágta az egyik Gorgó fejét.

Az indiai óceánban található Pemba-sziget lakói azt mondják, hogy az az ember, aki lábmosás nélkül fekszik az ágyába, a pokol tüzében fog feküdni. Egy másik variáns szerint, ha az ember lábmosás nélkül fekszik le, a talpait a sátán fogja nyaldosni. Aki szándékosan rálép valakinek a lábára, lábának rendkívüli megnagyobbodásával járó, elefántkórt fog kapni. Az indiaiaknál a járáshoz túlságosan karcsú lábak gazdag személyre utalnak, a nagy lábak tartós kényelmet, a jó formájú lábak pedig valamilyen jármű birtoklását mutatják.

Régen az ír gyerekeket - hogy csúnyának, „hibásnak” látsszanak - gyakran mezítlábasan, koszosan járatták, mert mamáik így akarták megmenteni őket a rontástól. Ha az angolok esküvőre menet találkoznak mezítlábas asszonnyal, azt különösen rossz előjelként értékelik, olyan mintha boszorkánnyal akadtak volna össze. Az angolok szerint a népszerű kocsmai játékban, a dártban, akkor tudnak nagy számot elérni, ha a játékos a dobónyíl elhajítása előtt a bal lábát, balról jobbra meglengetve teszi le a padlón lévő jelzésre.

Egyes szülések esetén régen is előfordult, hogy először gyermek lábai láttak napvilágot. Az így született gyerek lábát, babérlevelekkel dörzsölték be, mert azt hitték, hogy különben a gyerek baleset folytán rokkanttá válhat. Az ily módon született emberek gyógyító erővel rendelkeznek. Nemcsak a többlet kézujjal, hanem a plusz lábujjal született gyermekek élete is szerencsés lesz. Trinidad és Tobagó lakói szerint a férje verni, vagy uralni fogja azt az asszonyt, akinek a második lábujja hosszabb a nagylábujjánál.

A litván zsidóknak, ha viszket a lábuk, abból arra következtetnek, hogy ismeretlen helyre fognak menni. Thaiföldön nem szabad lábbal döngetni a földet, vagy dobolni a padlón, mert az illetőtől elfordulnak az emberek.