Lábnyom

A világ különböző részein a barlangokban talált, vagy ásatások során lelt faragott köveken gyakori motívum a meanderező, kígyózó vonalakkal körbefont lábnyom-rajzolat.


Ezeket egykoron szerencse vonalaknak tekintették, és azt hitték, hogy az utazás során mágikus védelmet nyújtanak az ember számára. A primitív emberek ritkán kezdtek új vállalkozásba szerencse ceremóniák elvégzése nélkül. Egy másik hiedelem szerint a lábnyom megsértésével a tulajdonosát is sértés éri. A zunyi indián asszonyok otthonukban őrizték meg a férjük lábnyomát tartalmazó földet, hogy megvédjék urukat a veszélyektől, és lecsillapítsák nemi éhségüket, amíg távol vannak a családjuktól. Egy másik elképzelés alapján a lábnyommal kapcsolatos mágikus ceremóniával próbálták elérni, hogy a lábnyom tulajdonosai haláluk után ne legyenek vándorló szellemek.

Valaha azt hitték, hogy a szerencse vonalakkal foglyul ejtett lábnyomok azt jelentik, hogy a szellemek nem háborgatják az ember életét. A paleolit korszakból származó barlangrajzokon a pisztráng és a sebzett bölény mellett talált csupasz lábrajzolatot babonás hiedelemként értelmezték, mely segítette a vadászt céljai elérésében. A „szerencsés lehetsz, ha a maga útját járod” mondás - amely eredetileg úgy hangzik, hogy „szerencsés lehetsz, ha a saját lábnyomaidat követed” - Felső Skóciából, a madárfészek-rablásra menő fiatal fiúk köréből ered. Viktória királynő, felső-skóciai alattvalói szerint, szerencsés lábú volt, és valóban szerencsét hozott Skóciának.

Nálunk halandó vagy természetfölötti személyek egyszerű jelképeként, valamint visszafordított formájában jelenik meg ez a motívum. A lábnyomok visszájára fordításának célja mondáinkban, hogy a hőst ellenségei „ne arra keressék, amerre ment”; ezzel a furfangos fogással játssza ki a menekülő az üldözőket.