Légyölő galóca

Az ókorban már meglehetősen jól ismerték a gombákat, de hasonlóan a ma élőkhöz, elég sok gombától - többek között a légyölő galócától is - féltek.


Ennek némileg ellentmondanak a görög vázafestők által megörökített galócákat szedő gyógynövénygyűjtők. Furcsa látvány egy római kápolna freskóján felfedezni a légyölő gombát, amely egyértelműen az ördög teremtményének számít.

Az eurázsiaiak számára a légyölő galóca varázsszer, a szibériai sámánok jövendölés előtt fogyasztották, hogy általa transzba essenek, és profetikus adottságokra, gyógyító képességekre tegyenek szert. Kultikus felhasználása több mint 6000 évre nyúlik vissza. A feltűnően vörös kalapú, fehér pöttyös, fallosz alakú légyölő galócáról régóta feltételezik, hogy szerencsét hoz, és mindenféle őrültségre képes rábírni az embert. Különösen igaz ez a karácsonyokra, a régi júliusban tartott újév-kezdetekre, napfordulókra, amikor rituális körülmények között elfogyasztották.

A légyölő galóca számtalan mesében, mítoszban, mondában szerepel, hol az istenekkel összefüggésben, hol az ördög szövetségeseként feltüntetve. Egyes feltevések szerint az ókori indiai szomával azonos. Szerte a világban erotikus növény, szívesen használják afrodiziákumként, szárított kalapját megeszik, alkoholban áztatva megisszák, vagy a füstjét belélegzik.