Nadragulya

Az Európában és Ázsiában termő, fakózöld levelű, lilás, zöldes virágú, fényes fekete bogyójú - egyes helyeken farkasbogyónak, ördögszőlőnek, farkascseresznyének és bölénymagnak is nevezett - nadragulya, erősen mérgező növény.


Már Mezopotámiában is ismert gyógyszer volt, görcsoldóként, nyugtató- és élénkítő szerként használták. Az ókori Görögországban azt hitték, hogy a nadragulya a mandragóra nővére. A boszorkányok - hasonlóan a mandragórához - a nadragulyából is varázsszert készítettek. A thesszáliai boszorkányok borból és a nadragulya gyökeréből főztek hatásos varázsitalt.

A középkorban ez a növény paráznaságra serkentő szer volt. E növény megfelelő adagolásban növeli a gyönyörérzést, de túladagolása légzésbénulást okoz.

A nadragulyától megbódult embereknek gyakorta vannak erotikus és szexuális látomásaik, megjelenik előttük Bella donna, vagyis egy szépasszony. Ezért e növényt szépasszony füvének is hívják.

A magyarok a mandragórát nevezik nadragulyának. Hogy az ördög kedvébe járjanak, a kihúzott nadragulya helyére kenyérbélbe dugott sót, borsot, szegfűszeget tesznek. Egykoron a kocsmárosok meg azért tettek az ívó küszöbe alá nadragulyát, hogy becsalogassák a vendégeket. Ugyanakkor az ellenség küszöbe alá tett nadragulya rontást okozott.