Napszakok

A nappal aktív élőlények számára - a homo sapienst is ideértve - a nap természetes módon hajnalban kezdődik, és napnyugtakor végződik. Azonban a különböző tradíciók, valamint a tudományos ismeretek hatására a természetes naphatárokat újabbakkal váltották fel, s ma már az egyes népek, népcsoportok - vallásuktól, kulturális gyökereiktől és természetszemléletüktől függően - különböző időpontra teszik a nap kezdetét és végét.


A huszonnégy órás napok a hinduknál napkeltekor kezdődnek, a zsidóknál - Mózes könyve után - napnyugtakor, a keresztényeknél éjfélkor. A nap kezdetéről és végéről a Csízió is hasonlóan ír: "Az egyházi rend kezdi a napot éjfélkor, és tartja másik éjfélig. A görögök a napot reggel kezdik keletkor, és tartják másik reggelig. A zsidók kezdik vecsernyekor. A pogányok estve napenyészetkor. A csillagászok a napot tartják egyik déltől a másikig (…)" A középkori Európa még a zsidó hagyományt követte. A karácsonyeste, mindenszentek estéje annak a régi szokásnak a maradványai, mely szerint az ünnepek az előző este kezdődtek. Manapság viszont már általánosan elfogadott megállapodás, hogy a nap éjfélkor (00:00) kezdődik és 24 órával később (24:00) végződik.

Ugyanakkor a napszakok változásához fűződő mítoszoknak sokkal erősebb volt a természethez való kötődésük. Az óind legendák szerint Varuna főistennek barátja, a Nagy Medve csillagképet megjelenítő isteni bölcs, Vaszistha mutatta meg a nappalok és az éjszakák változásait. A skandinávoknál Ódin főisten felszerszámozott lovakkal és kocsival látta el a nappalt és az éjszakát, és azzal a kéréssel küldte őket az égre, hogy naponta járják körbe a földet. Elől az éjszaka lova vágtatott, izzadt sörényéről harmat hullott a földre, a nappal lovának azonban fényes maradt a szőre, és világosságával beragyogta a világot.

A görögök jog és igazságosság istennője, Diké, szigorúan őrizte az Olümposz felhőkapujának a kulcsát, amelyen keresztül a nappalhoz és az éjszakához vezetett az út. Az idő ősz hajú ura, az örmény Zsuk u Zsamanak, egy magas hegyen foglalt helyet, kezeiben két gombolyaggal, egy fehérrel és egy feketével. Amikor a fehér gombolyagot eresztette le, a felkelő Naptól kivilágosodott, és nappal lett, ám miután feltekerte és leengedte a feketét, a Nap lenyugodott, elsötétült az ég, és beköszöntött az éjszaka.

A fénnyel, világossággal megjelenő napkelte időszaka, a pozitív erőknek a gonoszság felett aratott győzelmét jelzi; ellentéte a sötétséggel jellemzett éjszaka. Reggel a növények kivirulnak, a virágok kinyílnak, éjszaka elhervadnak, összecsukódnak. A hajnal mindig fiatal, halhatatlan, minden új nap megjelenik, és minden lehetőséget magában rejt; a remény szimbóluma. Az égtájak közül a Kelet (napkelte), az állatok közül a kakas hordozza a hajnalhoz kapcsolódó jelentéseket.

A napszakok, az évszakokhoz hasonlóan, az emberi élet négy szakaszát, a születést, a felnövekedést, a megöregedést és a halált szimbolizálják.