Az obeliszk a legősibb jelképek egyike. Ez a felfelé keskenyedő, hegyes csúcsban végződő, négyszögletes oszlop gyakorta az életfa, a kozmikus fa, a létra, a fallosz vagy a szent domb szimbólumaként szerepel.

Az ágas-bogas, lombos, örökzöld fa impozáns szépségét évezredek óta dicsérik. Kréta szigetén már az i.e. 3500 körül olajfákat ültettek, melyek termését elfogyasztották. Később az olajbogyóból sajtolt olajjal ételt készítettek, a bőrüket kenték, sebet és daganatot kezeltek, világítottak. A görög költő, Homérosz (i.e. kb. 9. sz.) idejében a fa olaját elsősorban a test bedörzsölésére használták, és i.e. 600 körül már a rómaiak is sokfelé termesztették. Később az összes földközi-tengeri országban elterjedt.

Az ollóról, mint szúró-vágó tárgyról, kizárólag csak rossz jelentésű hiedelem él a köztudatban.

A rózsafüzér, vagy olvasó (latinul rosarium) a hívők imagyakorlathoz használt népszerű segédeszköze, amely egyaránt lehet egy sűrűn csomózott zsinór, vagy fából és gyöngyökből álló füzér. A kereszténységben elterjedt öt tizedes, egyenként tíz szemes rózsafüzérrel többnyire a Boldogságos Szűz Máriához imádkoznak.

Az ómen az a jel vagy jelenség, amely valamely esemény vagy fordulat - a babonások szerint általában valami rossz - bekövetkezését előre mutatja, vagy amelyből arra következtetni lehet. Az ókorban azonban - a latin omen („előjel, intő jel”) nyomán - az óment kedvező jelnek is értették.

A fehér illetve szürke vagy színes csíkozású, gyakran tarka csillogású ónix erkölcsösséget, lelkierőt, őszinteséget, spirituális képességet és tisztánlátást kölcsönöz viselőjének. Maga az ónix név a körömre vonatkozik, tudniillik a kövön a fehér réteg úgy borul a feketére, barnára vagy pirosra, mint az ujjak hegyére a köröm.

A színtelen, fehér vagy színes, gyakran tarka csillogású opált az ókorban élt római természettudós, az idősebb Plinius (23-79) a legnemesebb drágakőnek tartotta.

Orákulum kifejezés a latin orare, imádkozni, beszélni szóból származik, elsősorban a jóslással feltárt isteni közlésre utal, de magát a jósda helyét, a jövendölés helyszínét is jelentheti. Zeusz orákulumai a görög Dodonában, Olümpiában vagy Líbiai-sivatag Sziva oázisában hangoztak el; a Szibillák jóslatai mindenfelé ismertté váltak.

A különböző népi hiedelmek és vallások az ördögöt a lehető leggonoszabb szellemnek tartják. A magyarok az ördögöt Isten ellenfeleként képzelik el, akinek lakhelye a pokol, a birodalma a föld alatti világ, ahová az elkárhozott lelkek jutnak. Gyakran a fején szarvakkal, lópatákkal és hosszú farokkal jelenítik meg.

Az ördögűzés, amelynek során az egyes embereket megszállva tartó gonosz lelkeket, démonokat mágikus eszközökkel vagy földöntúli erőket mozgósító varázsigékkel kiűzik. Arra a feltételezésre épül, hogy mindent, ami az embernek rossz, szenvedést okoz, tehát a betegségeket is gonosz szellemeknek az emberbe költözése váltja ki.