Orákulum

Orákulum kifejezés a latin orare, imádkozni, beszélni szóból származik, elsősorban a jóslással feltárt isteni közlésre utal, de magát a jósda helyét, a jövendölés helyszínét is jelentheti. Zeusz orákulumai a görög Dodonában, Olümpiában vagy Líbiai-sivatag Sziva oázisában hangoztak el; a Szibillák jóslatai mindenfelé ismertté váltak.


Az ókorban sok jóshely volt, ahol sorsvetéssel, falevelek suhogásának meghallgatásával próbáltak kommunikálni istennel, próbálták kifürkészni szándékait. A jósok szent helyeken aludtak, és a kérdésekre az álmukban kaptak választ. Az ókorban a tudósok között tartották számon azokat, akik állatok testrészeiből, madarak repüléséből, a kilőtt nyílvessző pályájából, pálca, halottidézés vagy álomfejtés segítségével meg tudták fejteni a jövő titkait. A királyi udvarokban, Egyiptomban és Babilonban is, előkelő udvari méltóságot viseltek a jövendőmondók, álomfejtők.

A legnevezetesebb ókori orákulum Apollón isten delphoi jóshelye volt. Homérosz (i.e. kb. 9. század) a jósdát Püthonnak nevezte, mert a mítosz szerint Apollón itt ölte meg a Püthon nevű sárkányt, s miután megszabadult a vérontás bűnétől, átvette Gaianak, a Földanyának ősi jósbarlangját, ahol templomot és papi testületet alapított. A jósda médiuma egy ötven év fölötti nő, Püthia volt, aki messzi földön nagy hírnévnek örvendett. Felkeresték törvényhozók, gyarmatosok, hadakozók, véleményét kikérték a tervezett háborúk megindítását megelőzően, vagy egy-egy politikai döntés meghozatala előtt, hogy megtudják azok kimenetelét. A látogatásokat a delphoi hónap hetedik napjára, Apollón isten születésnapjára időzítették.

A jósláshoz rituális süteményeket és áldozati állatokat hoztak. Püthia és a tanácsot kérők először megfürödtek a kasztráliai forrásban. A jósnő ívott a forrásvízből, azután lement a barlangban lévő cellájába, ráült háromlábú székére, majd babérleveleket rágott, mert ez volt Apollón szent fája. A barlangból kiáramló kéngőztől Püthia elkábult, s amikor eksztázisba esett, kétértelmű szavak hagyták el száját, amelyeket a papok lejegyeztek, és értelmeztek.

A legősibbnek jósdának, Zeusz dodonai jósdáját tartják, ahol a papok és a papnők a szent tölgyfák leveleinek susogásából és a szent forrás csobogásából, valamint egy gong hangjából vélték meghallani az isten akaratát. Később a galambok röptéből, az ércmedence csengéséből is jövendöltek. Olümpiában a Zeusz oltárára helyezett áldozatokból is jósoltak a papok.

Az ókori görögök a betegeket, a gyógyulni vágyókat az orvoslás istenének templomába vitték. Görögország minden tájáról tódultak Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének epidauroszi templomába, orvosait isten leszármazottainak tartották. A betegek az isten szentélyében aludtak, álmuktól vártak enyhülést fájdalmukra, gyógyulást bajaikra. Hasonló gyakorlat szerint működött Dionüszosz amphikleiai jósdája. Az attikai Oróposzban, Amphiaraosz hérosz jósdájában állatbőrökön aludtak a jövőt tudni akarók, Trophoniosz levádhiaiai orákulumában egy gödör volt az alvóhelyük. A halottakkal az Akherón folyó partján lévő orákulumban lehetett kapcsolatba lépni.

Az egyiptomiak az utcai felvonulásokon vitt istenképmások mozgásából tárták fel a jövőt, a zsidók bizonyos szent tárgyakból és ugyancsak álmokból jósoltak. Az Ószövetségben is olvashatunk az istenség megkérdezéséről. Mint a többi régi népek, Izrael fiai is megkérdezték Jahvét vállalkozásaik kimenetele vagy a jövő felől. Babilonban az álmokat templomi jósnők analizálták. Itáliában sorsvetéssel mondtak próféciákat, Fortuna Primigenia praenestei orákulumában, ahová még császárok is eljártak. Albunea istennő tiburi jósdájában álmokból prognosztizálták a jövendőt, Faunus isten rítusai pedig a görög Amphiaraoszéihoz voltak hasonlatosak.