Rontás

A népi hiedelem a rontásnak tulajdonít minden nem várt rossz eseményt, hirtelen bekövetkező bajt, mint például a tehén tejének elapadását, a rossz termést, a szorgos munka sikertelenségét; a megmagyarázhatatlan megbetegedést, halálesetet vagy a szerelmesek elhidegülését. A rontás indítéka többnyire vélt vagy valós sérelem miatti bosszú vagy gyűlölet lehet.


A rontást végezheti a rontásban jártas személy; természetfeletti lény, mint például a lidérc vagy Luca asszony, esetleg természetfölötti erővel rendelkező ember, a rontásokért azonban elsősorban a boszorkányokat tartották felelősnek.

Egy muszlim történet viszont arról szól, miként rontották meg Mohamed prófétát a zsidók által megvesztegetett varázsló és annak lányai. A mendemonda szerint kitéptek egy pár szőrt szakállából, és tizenegy csomót kötöttek velük egy pálmaágra, melyet azután egy kútba dobtak, majd a kutat befedték egy nagy kővel. A rontás hatására a próféta elvesztette étvágyát, bánatossá vált és elhanyagolta feleségeit. Gábriel arkangyal azonban elárulta neki a titkot, a kutat kiürítették, a csomókat kioldották, aminek következtében a rontás hatása megszűnt, s Mohamed felépült. Egyébként Mohamed ezt követően nagyon tartott egy zsidóasszonytól, aki ugyancsak képes volt a rontásra.

A rontó eljárások kellékei között - a Mohamed esetében használt szőrszálak és csomók mellett - fontos szerepet kap az úgynevezett rontóbábu is, amely a megrontandónak kenyérbélből, rongyból, fából készült mása. Ez esetben a bábu szívét gombostűvel szúrták át, hogy az illető elsorvadjon, és megbetegedjen, meghaljon. A szúráshoz hasonló célt szolgált a rontóbábun végrehajtott égetés, vagy a vágás is.

A hétköznapi rontóeszközök és -tárgyak között szerepel az emberi haj, köröm, vér, nyál és az olyan ruhadarab, mint a gatyamadzag, kapca, zsebkendő, de használható rontásra koporsószeg, kapufélfa-darab, békacsont vagy a nadragulyának valamely része is. Például ha egy fiút meg akarnak rontani, akkor a gatyája korcába belevarrják a lány haját, egyes vidékeken vakondok vagy havibajos lány vérével készített süteményt etetnek a fiúval, esetleg a lány hónaljából kihúzott szőrszálat sütnek valamibe, amivel aztán megetetik a kiválasztott fiút. Rontást azonban előidézhetnek túlzottan kedves hízelgéssel, például az újszülöttet olyan lelkesedéssel dicsérik, hogy attól megbetegszik.

A rontásokat elsősorban valamelyik jeles napon, mint például Luca napján, Szent György éjszakáján, születés, keresztelés, lakodalom, halál alkalmával; a nap vagy a holdciklus kiválasztott időszakában, napkeltekor vagy naplementekor, holdtölte vagy holdfogyatkozás idején végzik, s a hiedelem szerint a keresztút legalkalmasabb hely a rontásra.

A rontás megelőzését, az attól való megszabadulást, menekülést szolgálják a különböző praktikák, mint a zajkeltés, füstölés, fürdés, rituális köpés. Az ünnep helyszínének védelme érdekében - bízva ennek mágikus erejében - körbejárták az ünnepelt személyt, de előszeretettel használtak megszentelt gyertyát, barkát, ételeket, búzát, ostyát és még sok egyebet.

Ha a rontást át kívánták másra hárítani, többféle módszert használtak, elterjedt volt a beteg testrész lemosása után a kiöntött folyadék keresztútra kiöntése, a rontásra használt ruhadarabok, fésű, szalag kidobása, hogy aki belelép, vagy aki felveszi a tárgyat, arra háruljon át a betegség. Ha a gyerekről tudni vélték, hogy rontástól betegedett meg, az ingét a küszöbre téve, baltával szétszabdalták abban bízva, hogy ezzel a rontást végző sérülését, esetleg halálát okozza. Használatos a rontás hatástalanítására még a meztelenség, a szótlanság, a bal kézzel végzett mozdulat, a visszafelé számolás, valamint Szűz Mária segítségül hívása.

Az indonézek a rontások ellenszerként azt ajánlják, hogy az ember egy tömör bambuszdarabot hordjon magánál. A mexikóiaknál elővigyázatosságból az a szokás alakult ki, hogy a gyerekükhöz közelítő idegennek a kezével meg kell érintenie a gyermeket, mutatván ezzel, hogy nincs benne irigység, rosszindulat vagy érzéki vágy. Az arab anyák annyira félnek a rontástól, hogy mindenre képesek a gyermekeik védelme érdekében. Ez az oka annak, hogy sok jómódú család piszkosan, rossz ruhákban járatja gyermekeit, mert így vélik biztosítottnak, hogy azok elkerülik a gonosz tekintetét. A törökök pedig a ház főbejárata mögött elhelyezett - a mennyezetről vagy a szarufáról lelógatott - tövises ágtól remélték a család védelmét a megrontástól.

A szóbeli rontás legismertebb formája az átok, amikor a megrontó a megrontandóra szabadítja a gonoszt. A rontásnak ez utóbbi típusával kapcsolatos a kijevi zsidók körében egykoron elterjedt hiedelem, mely szerint a koldus átka mindig megfogan.