A sámán kifejezés a mandzsu-tunguz szóból ered, jelentése „tudó”. A sámánizmus a primitív vallásokban alakult ki, és abból a hitből táplálkozott, hogy a kiválasztottak, vagyis a sámánok, meggyógyítják a betegségeket, és - kapcsolatot teremtve a természetfölötti világgal - közvetíteni tudnak az emberek és a szellemek között, rendkívüli tudásuk birtokában alkalmasak a felfoghatatlan erők befolyásolására. A világ sok részén manapság is megtalálhatók, de fő működési területük elsősorban Szibéria és az Ural-Altáj, valamint Amerika és Afrika.

A sárkány sokféleképpen él az emberek képzeletében. Jobbára hatalmas testű, lófejű, kígyófarkú állat, oldalain szárnyakkal, mancsain négy karommal. A képzeletbeli sárkányok között olyan is van, amelyiknek feje a tevére, szarva a szarvasra, szeme az ördögre, nyaka a kígyóra, hasa a csigára, pikkelyes bőre a halra, a karma a sasra, talpai a tigrisre, füle pedig az ökörre emlékeztet; de ábrázolják denevérszárnnyal, tarajos farokkal, fején koronával, szűk torokkal, kiöltött nyelvvel, vagy fületlenül is. Ez utóbbi esetben a hallószerve a szarva. Van, amikor nyakát gyöngykaláris díszíti, amelyben az ereje rejlik. Bárhogy is néz ki a sárkány, tény, hogy meghal az, akit a farkával körbefon, lehelete halálos, és járványt terjeszt, kitátott szája pedig maga a pokol bejárata.

Erről a mágikus kőről azt feltételezik, hogy a sárkány agyában lelhető fel, de csak akkor hat, ha élő sárkánygyíkból operálják ki.

A sas mint égi madár, az erő, a tűz és a halhatatlanság jelképe. Számos hagyományban a sas az uralkodók jelképe, a sastoll a hatalom kelléke, és gyakorta a sas - olykor kétfejű sas - tölti be a címerállat szerepét. Az oroszlánfejű sas motívum már a sumeroknál megtalálható. A sas nemcsak az ókori Róma, Bizánc és a cári Oroszország, hanem számos mai ország címerében is szerepel. A Balkán-félszigeten fekvő Albániának, albán nyelven a jelentése: a „sas földje”.

A sellők, más néven hableányok női felsőtestű és halfarkú vízi tündérek, a vizek szellemei, képzeletbeli tengeri lények. Tulajdonképpen az ógörög regékből ismert madártestű szirének középkori megjelenési formája. A sellőférfiak, más néven tritonok szintén félig férfiember, félig hal formájú teremtmények, ők tartják ellenőrzés alatt a tengervizeket.

A hiedelem, mely szerint a boszorkányok seprűnyélen repülnek, feltehetően onnan ered, hogy valamikor a pogányok a mezei aratási rituálé során le- és felugráltak a seprűnyélről, és a szellemeik azóta is hasonlót művelnek a seprűnyéllel. A söprűvel kapcsolatos rituálék hagyománnyá szelídült változatai - főleg az esküvői mulatsághoz, lakodalomhoz kapcsolódóan - még ma is fellelhetők.

Számos nép képzetében él az a hiedelem, hogy az istenek szeméből patakzó könny olyan, mint a tiszta vizű forrás. Egy észak-amerikai indián törzs mítosza egy csontvázzá soványodott, állandóan síró emberről szól, akihez odamennek a birkák, hogy igyanak a könnyeiből. Amikor az ember abbahagyja a sírást, a könnycseppek helyében sós vizű forrás fakad.

A siratás, amely a magyar nyelv értelmező szótára szerint valakinek a halála, távolléte vagy valaminek az elvesztése, pusztulása miatti sírást, vagy valaminek a keseregve történő emlegetését, fölidézését jelenti, néhány népszokás elnevezése is. A legismertebbek a leány- és legénysiratók, valamint a halottsiratók ceremóniái.