Szakáll

"A természet feldíszítette a férfit szakállal, valamint a fát lombokkal, a madarat tollakkal, a paripát sörénnyel, a birkát gyapjúval. A beretvált férfi olyan, mint a lombtalan fa, a koppadt madár, a nyírott birka. A szakáll ékesíti a férfit, megvédi az állát, és nem kerül semmibe." - zengte egy 17. századi író.


A primitív népek körében a szakállas férfiakat tisztelet övezte. A harc során becses hadizsákmánynak számított az ellenség lenyisszantott szakálla. A Frank Birodalom császára Nagy Károly (742-614) egyik alvezére a levágott szakállakból szövette köpenyét, s tömette meg vánkosait, derékaljait. Elterjedt a megnemtámadási szerződéseket vagy hűbéradományokat pár szál szakállal szentesíteni, a szakáll érintése pedig megfelelt a mai becsületszót megerősítő kézfogással. De hitelesítettek szerződéseket, iratokat, a szakállból kitépett pár szőrszállal is, amit egyszerűen odapecsételtek.

A szakállra egykoron pénzt kölcsönöztek, bizonyságul álljanak itt Joao de Castro (1500-1548) portugál tengerésztiszt azon sorai melyben hadi kiadásokra kért pénzt az indiai Goa város lakóitól. "Fogadom, mint lovag, és esküszöm a szent Evangéliumra, hogy egy éven belül visszafizetem, bárminő újabb csapás érjen. Fiam hősi halált halt a mórok elleni csatában: elküldeném zálogul az ő csontjait, de holtteste még nincs olyan állapotban, hogy sírjából kiemelhető legyen. Azért hát felajánlom a tulajdon szakállamat, melyet követem át fog nektek adni." Feltehetően innen ered a felelősség kifejezéseként néhány olyan kezességet kifejező szólás-mondásunk, mint: a saját szakállára; adnak a szakállára; vagy a maga szakállára cselekszik. A szakállamra fogadom jelentése: becsületemre fogadom, ami megfelel a hithű muszlimok "a próféta szakállára" tett esküjének.

Keleten a magas rangú urak nagy gonddal ápolták arcuk díszét, melynek elvesztése tragikus szégyenek minősült. A szakállviselés joga azonban csak az uralkodót és a főnemességet illette meg, az eunuchok szakálltalanok voltak.

Az indiai szikheket, egyebek közt, a borotválatlan szakáll különbözteti meg a borotvált képű hindukkal vagy muszlimokkal szemben. A kínaiak szerint a szakállas emberből sohasem lesz koldus. Oroszországban a szakáll nélküli emberről azt mondták, hogy az a férfi, aki levágatja a szakállát, sohasem kerül a mennyországba. A híres raszkolnyiki szakadárok azt hitték, hogy szakállukban lakik Isten képmása. I. Nagy Péter (1672-1725) orosz cár eltiltotta a nagy szakáll viselésétől a parasztságot és szakálladót vezetett be.

A szemita férfiak illatos olajjal kenegetett szakállukba gyöngyöket és ékköveket fűztek. Az egyiptomi fáraók, papok színes textilből készített álszakállat viseltek. Asszíriában és az ókori Egyiptomban a nők is álszakállt ragasztottak magukra, hogy a férfiakkal egyenrangúnak véljék őket.

Szíriában, de leginkább Áden környékén a szakáll oly tisztelettel bírt, hogy még az említésétől is azt hitték, balszerencsét hoz. Ezért, hogyha evés közben egy férfi szakállára rápottyant egy rizsszem, a szomszédja nem úgy figyelmeztette, hogy "Rizs esett az ön szakállába", mert ez veszedelmet hozhatott rá, hanem azt mondta "gazella van a kertben", amelyre azt a választ kapta, "Mi vadászni fogunk rá öttel". Ami azt jelentette, hogy az öt ujjával fogja eltávolítani a rizsszemet. A hosszú haj és szakáll megítélése a rómaiak hatására változott meg, ők azért vágatták le szakállukat és hajukat, mert alkalmatlannak tartották a csaták közelharcára.

A muszlimok között elterjedt szokás volt a szakállukból kifésült szőrszálak elásása. Előbb azonban kettétépték valamennyit (innen eredhet a szőrszálhasogatás), mert szerintük minden szálról egy angyal gondoskodott, és ha kettőt csináltak a szőrszálból, akkor egy új angyal jött megvédeni őket. Szakállukra annyira vigyáztak, hogy éjszakára kartonpapírt tettek rá, nehogy véletlenül összeborzolják álmukban.

A görögök az arc, az ajak és az áll körül növesztették szakállukat, és nagy gonddal ápolták. A nyírás csak a makedóniai király, Nagy Sándor (i.e. 356-323) korában honosodott meg. A rómaiak i. e. körülbelül 300-ig nem nyiratkoztak; az első borbélyt állítólag Ticinius Maenas gazdag üzletember hozta Szicíliából Rómába. Id. Plinius (23-79) szerint Scipio Africanus volt az első római, aki rendszeresen, mindennap megborotválkozott. Ettől kezdve, kivéve a gyász idejét, főleg a borotválatlan arc dívott, de például a filozófusok ezután is szívesen viseltek szakállt, s a pelyhedző szakállú római ifjoncok arcuk első pihéjét ünnepélyesen feláldozták az istenek oltárán, a szakállas gyászolók pedig fájdalmuk jeléül szőrzetükből levágott tincset dobtak a sírba. A tolvajokat, gonosztevőket szakálluk levágásával büntették.

Tacitus (55 k.-120) római történetíró szerint a régi germánoknál a rövid haj és a nyírott szakáll a rabság és a becstelenség jele volt. Dél-Németországban a „nyírott” szót még a múlt század elején is megbélyegző szóként használták. A longobárdok nevüket hosszú szakállukról kapták. A hosszú hajat és a sima arcot kedvelő lovagkorban csak a kivételes egyéniségek: művészek, magas rangú papok vagy uralkodók hordtak szakállt, I. Ferenc francia királynak (1494-1547) rövid körszakáll keretezte arcát, IV. Henriknek (1553-1610) pedig kis hegyes kecskeszakálla volt.

Az észak-afrikai arabok körében nem volt ilyen egyértelmű a szakáll megítélése. A hosszú szakállt ugyan általában a dicsőség és a gazdagság jelének vélték, de egyesek szerint, ha a földig ért, a halál közeledtét jelezte. Mások úgy tartották, hogy az ember szellemi képességei fordítottan arányosak a szakállának a hosszával, vagyis a hosszú szakáll rövid észt jelent.

Ezzel kapcsolatban Nefzawi, a tuniszi tudós sejk Az illatos kert című könyvében az alábbi történet olvasható: „Mesélik, hogy egy hosszú szakállú férfi egyszer egy könyvre bukkant, amelynek a hátulján a következő mondatot olvasta: „Kinek arcát sűrű szakáll keretezi, annak a szakálla hossza szerint méretik együgyűsége.” Félve, hogy ismerősei még bolondnak tartják, gondolta, megszabadul attól, amiből túl sok van. Éjszaka lévén  célját elérendő megmarkolta szakállát a tövénél, a kilógó részt pedig mécses tüzébe tartotta. A lángok gyorsan végigszaladtak a szakállán és elérték a kezét, amit a hőség miatt rögtön elkapott onnan. Így a szakálla teljesen leégett. Azután a könyv hátuljára a fenti mondat alá azt írta: „Ezek a szavak nagyon is igazak. Én, aki e szavakat írom, megbizonyosodtam hitelességükről.” Maga is meggyőződhetett róla, hogy az elme gyengesége a szakáll hosszával arányos.”

A rokokó megint mellőzte a szakállt, s csak a romantika korában jött újra vissza, s tartott a 19. század végéig, elég a mindenki által ismert Kossuth Lajos (1802-1894), Ferenc József (1830-1916), Lev Tolsztoj (1828-0910) jellegzetes szakállára gondolni.

A dús szakállú férfiakat minden korban férfiasnak, agresszívnek, erősnek ítélték meg. Fiziognómiai értelemben a kecskeszakáll az éles elme és a céltudatosság kifejezője, de arról is tájékoztathat, hogy viselője ingerlékeny és őszintétlen. A Mefisztó szakállnak többféle értelmezése van: jelenthet okosságot, gonoszságot, könnyelműséget és alattomosságot. Noha a körszakállat viselők férfiasságukat akarják hangsúlyozni, szőrzetükkel gyakorta a lelküket rágó súlyos konfliktusokat palástolják. Az olyan erős szakáll, amely szinte befedi az arcot, túlzó érzékiséget sejtet; a gyenge, hiányos szakáll nőies személyiségről informál, sovány férfinál azonban jelezhet önzőséget és cinizmust is.

Akinek a barkója sötétebb a hajánál, mindenféle gonosz tettre kapható. Ha egy oldalszakállas férfi szállodába megy, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz elégedett az ellátással. Nem szabad megbízni az olyan hegyes szakállúakban, akik állandóan a szakállukat babrálják, mert ezek a férfiak a feljebbvalók irányában ugyan nagy tisztelettel viseltetnek, ám a rangban alattuk állókat könyörtelenül eltapossák. Egy szakállas jóindulata könnyen elnyerhető, vagy támogatása megszerezhető, ha a kérést megelőzően megsimogatják a szakállát.

A néphit szerint a vörös szakállúak hamisak. Az olyan szakáll, amely lassan kezd visszatérni eredeti színébe, azt jelenti, hogy tulajdonosa nem fog sokáig élni. Sohasem szabad viszont egy szakállas embert a szakállának meghúzásával felébreszteni, mert ez tönkre teheti az üzleti vállalkozását.

Egyébként a szakállt csak hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken szabad leborotválni, a többi napon tilos. Ha egy férjes asszony borotválkozni kényszerül, valószínűleg hamarosan megözvegyül.

A krónikások által feljegyezett hosszú szakállú férfiak közül: II. Miksa osztrák császár udvari és katonai tanácsosának, Eberhard Raubernek kibontott szakálla a földet seperte, rendszerint két ágba fonva vagy botja köré csavarva vonult vele. Egy másik szakállnövesztőnek, a bajor illetőségű Johann Stauninger polgámesternek a szakálla okozta halálát, amikor egy lépcsőn lefelé jövet megbotlott szőrrengetegében, és kitörte a nyakát. A világ egyik leghosszabb szakállával az 1846-ban Norvégiában született Hans Langseth dicsekedhetett. Amikor 82 évesen, 1927-ben meghalt az Egyesült Államokban, szakállának hossza elérte az 5,33 métert.