Szén

A szenet - mint a tűz szimbólumát - a szerencsésnek tekintik, és a vidéki emberek generációkon át kis szén- vagy faszéndarabokat hordtak zsebeikben, hogy védelmet nyerjenek a szerencsétlenségek ellen.


A németek nemcsak zsebükbe rejtettek széndarabokat, hanem ágyuk valamennyi sarkába tettek három-három darab szenet, a gonosz szellemek távoltartására. Különösen nagy jelentősége volt a karácsonyi tűz szenének, amely, ha megőrizték, megvédte a családot minden rossztól. Európa egyes részein karácsonyi ajándékként olykor egy darab szenet adtak, ugyanis a hiedelem szerint, ha ezt tűzre tették, és közben kívántak valamit, a kívánság garantáltan teljesült.

Nálunk gyakorta használtak szenes vizet szemmel verés ellen. Tátrai Zsuzsánna, a magyar folklór neves művelője, azt írja: ”Meghatározott számú (3, 7, 9 stb.) parazsat tettek hideg vízbe, minden szem parázsnál egy-egy személyt neveztek meg, s amelyiknél a parázs leszállt, arról vélték, hogy ő rontotta meg, igézte meg a gyermeket. Általában a vizet is meghatározott módon kellett beszerezni, se menet, se jövet nem volt szabad megszólalni, megfelelő időpontban (napfelkelte előtt) kellett érte menni. A szenet pedig napnyugta után kellett belevetni. A tudakozódás kezdődhetett azzal, hogy arra voltak kíváncsiak, milyen színű volt a szeme annak, aki megigézte a gyermeket. Azután azt tudakolták meg, hogy férfi vagy nő volt-e az illető. A szenes vízből inni adhattak a betegnek, megfürdethették benne vagy megmosdatták visszájáról. Vigyáztak arra is, hogy a maradék vizet ne akárhová öntsék, így többnyire seprűre, a szoba sarkaiba, ajtó sarkába, vagy kemencébe locsolták. A faszénhez valót ágról törték, fonott sövénykerítésből stb. A szenes víz készítése általában ráolvasással járt együtt. Zalai községben kilenc parázzsal készítettek szenes vizet, miközben a szemmel verést az okozójára akarták visszahárítani. Egy mondóka után, a beteget „vízzel kereszt alakban megkenték: Atyának, Fiúnak, Szentléleknek.  A maradék vizet pedig az ajtó sarkára öntötték.”