A tabu elnevezés maori nyelven tapu, a maláji-polinéziai bennszülöttek nyelvén pedig tá-pu. Noha a tabu az egész világon ismert fogalom, elsősorban azonban a polinézek között használatos. A tabu lényegében bizonyos szabályok, előírások összessége, amelyet a közösség kötelezővé tesz létfenntartása érdekében az egyén számára a legfontosabb javak (élelem, anyagi javak, nők) megőrzése, felhasználásának ellenőrzése céljából.

Ahogyan a ház tisztántartására - a takarítás időpontjára, gyakoriságára, módjára, tartalmára - a különböző korok során számos előírás alakult ki, úgy a takarítás egyes mozzanataihoz, helyszíneihez hiedelmek is fűződtek.

A talizmán kifejezést az arab talizm szóból eredeztetik, melynek jelentése varázskép. A hiedelem szerint a talizmánban rejlő mágikus erő minden bajtól, szerencsétlenségtől megvédi viselőjét.

A táltos a magyarok képzetében rendkívüli képességekkel rendelkező személy, aki tud jövendölni, vihart előidézni, szelet támasztani, jégesőt zúdítani a földre, esőt gerjeszteni és eloszlatni a felhőket, meglátja a földben a kincset. Mint természetfeletti erővel bíró lény, gyakori szereplője az elbeszéléseknek, meséknek.

A tehén a termékenység, a bőség, a jólét szimbóluma. Az egyiptomi Ré napisten az Égi tehénen kelt ki az óceánból. A halott fáraóról azt mondták, hogy az Égi tehén hordozta méhében, szülte meg, és tartotta szárnyaival. Az Égi tehén mindennap borjút ellik, majd bikává neveli, hogy az újabb borjút nemzzen. Kamadhenu, a hinduk híres tehene minden vágyat teljesített. Régen vemhes tehenet áldoztak az isteneknek. A görögök főistene, Zeusz szerelmes lett egy tehénbe.

A tej az egyik legfontosabb táplálék, a bőség jelképe. A dél-indiai todák számára és az afrikai állattenyésztők körében a tej szakrálisan tiszta ital. Gyakorta említik a vérrel együtt, mert mindkettőt éltető erőnek tekintik, és feltételezik, hogy képesek egymásba átalakulni; a tejből vér, a vérből tej lesz.

A teknősbékák legendás erejűkről ismertek. Az észak-amerikai indiánok, azt mondják, hogy a szárazföldet az ősóceán iszapjából egy földbe merült teknős készítette el; míg egy másik feltételezésük alapján egy teknősbéka páncéljából nőtt ki a Világegyetemet összekötő hatalmas fa.

A holttestnek kijáró végső tiszteletadás, a temetési szertartás megtartása, a család vagy az elhunyt környezetének kötelessége. Minden korban súlyos ítéletet jelentett, nagy szerencsétlenségre utalt a temetetlen halott. Egy földdel vagy kövekkel lezárt gödör kijárt még a bűnözőknek, gonosztevőknek. A halottak iránti tiszteletadás valamennyi kultúrának részévé vált. Ezzel kapcsolatban Sir William Ewart Gladstone (1809-1898) angol államférfi, aki négy alkalommal volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, így vélekedett: „Mutassák meg nekem, hogy miképpen bánik egy nemzet a halottaival, és matematikai pontossággal ki fogom számítani népének könyörületességét, földje törvényeinek tiszteletét, és a magas ideák iránti hűségét.”

A törzs halottjainak eltemetése, vagy hamvainak elszórása, elföldelése már az őskorban is általános gyakorlat volt. A régészeti feltárások során - az emberi csontok mellett - előkerült állati agancsok és virágmaradványok arra utalnak, hogy a halottkultusz kezdetleges formái már több tízezer évvel ezelőtt, a neandervölgyi ősember korában megjelentek. A közösségi temetkezési helyek kijelölésére, a mai értelemben vett temetők, sírkertek létesítésére azonban csak a történelmi idők kezdetén, a települések kialakulásával került sor.

Az indiaiak szerint a tenger vize öröktől fogva életteremtő erő, amelyet a forróság hozott létre, és amely minden mást életre hívott.