Tej

A tej az egyik legfontosabb táplálék, a bőség jelképe. A dél-indiai todák számára és az afrikai állattenyésztők körében a tej szakrálisan tiszta ital. Gyakorta említik a vérrel együtt, mert mindkettőt éltető erőnek tekintik, és feltételezik, hogy képesek egymásba átalakulni; a tejből vér, a vérből tej lesz.


Európa nyugati felén élő paraszt emberek a tejtermelést a házi szellemek és a tündérek jóindulatának tulajdonítják, akiknek a minél nagyobb tejhozam reményében naponta adnak egy kis tejet. A közhiedelem szerint balszerencse vár arra, és súlyosan megbűnhődik, aki elpocsékolja, kiönti, beszennyezi, felvizezi a tejet. A hiedelem szerint ugyanis, aki a tejnek árt, a tehénnel is rosszat tesz.

A tejnek, elsősorban a kecske és a kancatejnek, gyógyító erőt tulajdonítanak, számtalan betegségre, égési sebekre, bélférgességre, tüdőbajra, asztmára ajánlják, de használják lázcsillapításra is. A legjobb minőségű tejnek, a frissen szült anya tejét tartják, mert mágikus ereje révén alkalmas a különböző varázslatokhoz, de hatásos ital gyermektelen nők és nemzőképtelen férfiak részére is. A tejről azt is tudni vélik, hogy a legjobban tejjel, vagy tejes vízzel lehet tüzet oltani.

Úgy gondolják, hogy a tej „megszentségtelenítésével” a tehénnek okoznak kárt, emiatt véressé válhat vagy elapadhat a teje. Feltételezik, hogy aki az éjszaka sötétjében ad valakinek tejet, azzal azt éri el, hogy a tehene nem fog többé tejelni. Az ellés napján sok vizet kell itatni a tehénnel, hogy sok tejet adjon. Amikor valakinek tejet adnak, egy kis darab szenet, vagy egy zöld levelet kell beletenni, mert ha elfelejtik, akkor, az az állat, amelytől fejték, nem ad többé tejet.

A rontások elleni védekezésként köztudott módszer a tehenek körbefüstölése. Valamikor országszerte elterjedt volt a rontás gyanúja esetén a tej verése a küszöbön, disznóvályúban. Mindez állítólag a rontónak fájt, aki előbb-utóbb kérte, hogy hagyják abba a verést, majd pedig rendbe hozta az okozott bajt.

A babonások szerint balszerencsét jelent, ha forralás közben hagyják a tejet kifutni.