Teknősbéka

A teknősbékák legendás erejűkről ismertek. Az észak-amerikai indiánok, azt mondják, hogy a szárazföldet az ősóceán iszapjából egy földbe merült teknős készítette el; míg egy másik feltételezésük alapján egy teknősbéka páncéljából nőtt ki a Világegyetemet összekötő hatalmas fa.


Az indiai hiedelem szerint Visnu isten, Kurma teknősbéka képében a tejóceán fenekére merült, hogy megmentse az özönvízben elpusztult kincseket, és ugyancsak teknősbékaként megszerezte az istenek számára a halhatatlanság italát (amrita). Az istenek és az Aszurák, a Mandara szent hegyet ráteszik a teknősbékára, s köré tekerik Vaszuki kígyót. Az óceán köpülésével pedig megszerzik a halhatatlanság italát, az Amritát.

Egyes afrikai törzsek népmeséiben ravaszdi, szélhámos állatként jelenik meg. A jorubák legtöbbször az elkövetett hibáikat fricskázzák meg, amikor a ravasz teknős történeteit mesélik. Időnként azonban a teknős a saját mohóságának lesz áldozata, mint például abban a mesében, melyben ellopja az istenektől a világ összes bölcsességét tartalmazó lopótököt. A nyakába kapja, és annyira igyekszik haza, hogy amikor egy az úton keresztbe fekvő fatörzshöz ér, képtelen továbbhaladni, mert a lopótök az útját állja. Izgalmában nem jut eszébe, hogy a „szerzeményét” a hátára vegye. Mérgében összetöri a lopótököt, és ettől kezdve a bölcsesség piciny darabkákban, szétszórtan található meg a világban.

A néphit úgy tartja, hogy a teknősbéka elpusztítása után, valami nagyon rossz dolog történik az emberrel. Viszont a teknősbéka páncéljából készült karkötő viselése, védelmet nyújt a sátánnal szemben. A göcsejiek szerint a teknősbéka abból az asszonyból lett, aki sajnálta Jézusnak odaadni a szépen megsült kenyeret.

Az alföldi parasztházaknál a múlt század elején a moslékban tartottak egy-egy teknősbékát, ugyanis abban bíztak, hogy az ilyen mosléktól a disznókat elkerülik a járványok.

A teknőchéjjal a fájós torkot, a tehén megdagadt tőgyét kenegették, a teknősbéka vérét a tályog, ótvar gyógyítására használták.

A kínaiak nem javasolják, hogy üzletember háziállatként teknősbékát tartson, mert az üzletmenete lelassul.