Tengerész

„Navigare necesse est, vivere non est necesse.” („Hajózni szükséges, élni nem.”) - mondja az ókori latin szentencia, melyet a görög történetíró, filozófus Plutarkhosz (46 k.-120 k.) a római politikusnak, hadvezérnek, Pompeiusnak (i.e. 106-48) tulajdonított. Ez a híres mondás maga túlzó formájában azt a felismerést tükrözi, amelyet a görögök nyomán a rómaiak is vallottak, hogy a tengeri hajózás a hatalom és a gazdagság szempontjából létfontosságú.


Ugyanakkor a műholdakat és a modern hírközlést megelőző korokban - de még a múlt század első felében is - a tenger számos ismeretlen veszélyt jelentett a hajósok számára, ezért nem véletlen, hogy a folyamatos kihívással szembenéző tengerészek, hajózó népek körében számos babonás hiedelem, és ezzel összefüggésben szabályok, előírások és tilalmak sora alakult ki.

A tengerészeknek számos tevékenységet nem ajánlatos folytatniuk, mert ellenkező esetben balszerencsések lesznek. A tobagóiak szerint tengerre szállás előtt a tengerész számára rossz ómen: szappannal kezet mosni, mert a kézmosás eltávolítja a szerencséjét; nem ajánlott szeretkezni, metélőhagymát megfogni, fekete színű útitáskát viselni, mert ezek ugyancsak balszerencsét hoznak. A seprű vagy a felmosó vödör elszabadulása a fedélzeten rosszat sejtet, ugyanez a helyzet akkor is, ha a zászlót fel- vagy bevonása során a kötéllétrán keresztül húzzák át, vagy ha a tengerészek a tengeren üregi- vagy, mezei nyúlról vagy valamilyen vadállatról beszélnek, esetleg ha templomról társalognak.

Nem túl jó ómen a hajóba beszállás előtt lelkésszel találkozni, valamint az sem, ha asszony tartózkodik a fedélzeten. Balszerencse száll az egész hajóra, ha a halott tengerész ruháját ugyanazon az úton egy másik tengerész veszi magára. Elkerüli a szerencse a hajót, ha a zászlót a tatfedélzeten javítják, foltozzák, vagy ha tengerészek a hajukat, vagy a körmüket vágják a tengeren. Ez utóbbinak az oka az, hogy a hajat és a körmöt Prosperinának, a szűzlánynak szokták áldozatként felajánlani, és Neptunus, a római isten féltékennyé vált, ha ezeket az áldozatokat az ő birodalmában mutatták be. A tengerészek úgy tartják, hogy a hideg vas vagy fém érintése távol tartja a tengerészektől a balszerencsét, a meztelen nő látványa pedig lecsillapítja a haragos tengert. Ez az oka annak, hogy sok hajót, meztelen nőt, vagy sellőt ábrázoló orrszobor díszít. Ha a hajósok egy lopott fadarabot vernek be a hajógerincbe, a hajó gyorsabban halad. Megfigyelték, hogy a hajó harangja mindig megszólal, amikor a hajó megfeneklik.

Tengerész hiedelem szerint egy újév napján elpusztított ökörszem tolla megvédi a hajóst attól, hogy hajótörésben haljon meg. Ha egy hajós több mint ötven év szolgálat után meghal, azt mondják rá, hogy a tengerészek paradicsomába ment. Az albatroszokat halott tengerészek szellemének tekintik, ezért balszerencsét jelent megölni őket. A fekete macskát szerencsésnek tartják, mert feltételezik, hogy hazahozza a tengerészt a tengerről. A tengerész feleségek azért tartanak otthonukban fekete macskát, hogy férjüket ne érje katasztrófa a tengeren.

A tengerészek, amikor hajóútra indulnak, macskát visznek magukkal, mert ez az állat képes az utazás kimenetelének megjövendölésére. Szerintük a macska a hajó fedélzetén szerencsét jelent. Ha a macska a tengerész előtt a mólóhoz fut, jó szerencsét jelent; ha viszont keresztezi a matróz útját, balszerencse jele, ha közel megy a tengerészhez, jó ómen, ha viszont félúton megáll, rossz ómen a tengerészre nézve.

Ugyancsak tengerész hiedelem, hogy a macskák képesek vihart gerjeszteni a farkukban lévő varázserővel, ezért gondosan ügyelnek arra, hogy a macskáik mindig jóllakottak és elégedettek legyenek, és ne mérgelődjenek. A lehető legrosszabb cselekedet, amit egy tengerész megtehet, ha a hajón lévő macskák közül egyet bedob a tenger vízébe. Ez garantáltan vihart eredményez, s mindenfajta bajt hoz a hajón utazókra.

Az angolszász tengerészek abban a hitben élnek, hogy a beteg matróz addig nem hal meg, míg a szárazföldet meg nem pillantják.