Uromantia

Egy régi jövendölési forma, mely az emberi (vagy állati) vizelet sajátosságainak, jellemzőinek megfigyelése révén próbál következtetni a jövőre. Bár az eredetüket tekintve van némi kapcsolat közöttük, nem tévesztendő össze a napjainkban alkalmazott vizeletvizsgálattal, ugyanis az uromantia során a vizelet színét és szagát elsősorban nem orvoslás, hanem előrejelzés céljából vizsgálták. Elnevezését a görög ouro (vizelet) és manteia (jóslás) szavak után kapta.


A vizelet-jövendölés egyik vagy másik formáját már az ókori kultúrák ismerték és gyakorolták. Az értékelés szempontjai azonban meglehetősen változatosak voltak. Voltak, akik elsősorban a színét, mások az ízét, a folyásának mintázatait, a közben hallható hangokat, és/vagy a vizelet által a talajra „rajzolt” alakzatokat, illetve az edénybe érkező vizelet örvénylését „vették górcső alá.”

A régi rómaiak számára viszont a pisilés után a vizeletben keletkező buborékok bírtak különös jelentőséggel. A nagy és minden irányba szétterjedő buborékokat annak jeleként értelmezték, hogy az illetőnek hamarosan egy szép summa üti a markát. De máskülönben is jó ómennek is tartották ezt, különösen a személy érzelmi életét illetően. Ha viszont a buborékok aprók voltak és egymás közelében maradtak, azt igen rossznak - például betegség, súlyos anyagi veszteség, vagy egy családtag, szeretett rokon halála előjelének - tartották. És az sem volt örömteli, ha nem képződött buborék a vizeletben.

Nagyjából a különféle jövendölési módszerekkel párhuzamosan alakult ki a vizelet szemrevételezésének diagnosztikai célú alkalmazása. Elsősorban Galénosz (129 - 201k.), a görög származású római orvos, filozófus tevékenységének köszönhetően vált széles körben elfogadott gyakorlattá a testnedvek vizsgálata.

Szatírájában [A tudományok hiábavalóságáról és bizonytalanságáról (1527)] elsőként Heinrich Cornelius Agrippa von Nettesheim (1486 - 1534 v. 1535) okkult német író, alkimista, csillagász írt arról, hogy a testnedvek és az ürülék milyenségének értelmezése mellett a vizeletet is alkalmazták az orvosok a diagnózisban.

Az akkori módszer meglehetősen egyszerű volt, a sötét színű vizeletet az akut betegségek, míg a világosat a krónikus gyengélkedés jeleként értelmezték. Egyes szakértő orvosok azonban a vizelet alapján meg tudták állapítani a terhességet, az illető nemét, és a vizeletet produkáló személy hozzávetőleges életkorát is.

Ugyanakkor még a vizelet megfigyelésének babonás alkalmazása sem tűnt el teljesen. Az állapotos asszonyok az uromantiát használták a születendő gyermek nemének megállapítására, de állítólag arra is választ adott a házasságra készülő hölgynek, hogy a párkapcsolata jó lesz-e, és hány évet fognak boldogságban eltölteni egymás mellett.

Ezen kívül - más egyéb „csalhatatlan” módszer mellett - a vizeletet a boszorkányok azonosítására is felhasználták. A gyanúsított hölgy vizeletével teli palackba szögeket, tűket vagy egy fél lópatkót tettek, és jól bedugaszolták. Ha a vádlott hirtelen megbetegedett, vagy a dugó magától kijött a palackból, az a bűnösség egyértelmű jele volt.