Vadkan

A vadkan az őserő, az erőszakosság, a harci kedv, a termékenység megtestesítője, de a keresztény egyházat megtámadó sátán egyik jelképe is.


Indiában a ksatriják, a harcosok kasztjának a jele, a fehér vadkan pedig a gonosz démonok, a dánavák fölött diadalt arató Visnu inkarnációja. Kínában az erőszakosság, Japánban a bátorság és a hősiesség megtestesítője. A perzsa mitológiában Trita, a szent haoma készítője győzte le a vadkan alakú démont.

Az ógörög törzseknél Arész hadiistennek, és Artemisznek, a vadászat istennőjének állata, a harciasság jelképe. Heraklész negyedik hőstette egy vadkan elpusztítása volt, Aphrodité szerelmét, a szépséges Adóniszt egy vaddisznó sebezte halálra.

Az északi népeknél gyakorta jelenik meg a vadkan, hol pozitív, hol negatív figurája. A skandináv mitológia csatában elesett, bátor vitézei a "megöltek csarnokában" mulatoznak, és Széhrímnir vadkan húsából falatoznak. Feltehetően ebből származik az a norvég hiedelem, miszerint, a vaddisznó az istenek hagyományos eledele. Az északi harcosok vadkan agyarával díszítették sisakjukat, hogy elnyerjék a vadkan óriási erejét, az óizlandi Iodurt vadkan fejedelemnek vagy vaddisznó istennek hívták. Az óhettita szövegek a vadkant isten állataként említik. A kelták ugyancsak nemes állatnak tartották, a kelta tradícióban a szent tölgy termésével táplálkozó vaddisznónak pozitív volt a megítélése; varázslatos jósnak tekintették, papjaik, a druidák pedig magukat vélték vadkannak. Az egyik kelta monda szerint a walesi királyt bűneiért az istenek vadkanná változtatták.

Néhány dél-amerikai indián törzsnél, azok a férfiak változtak vaddisznóvá, akik nem adták oda asszonyaiknak a halász-zsákmányt; vagy megsértették az istent, illetve valamelyik hősüket. Japánban a vaddisznóvadászat az istenek kiváltsága volt. Valamikor régen a kelták, lóhátról, lándzsával vadászták a vadkanokat, ez a barbár szokás Indiában mind a mai napig él.