Varázsnövények

A varázserejű növényeket nemcsak füstölőszerként alkalmazzák, hanem varázsitalként is fogyasztják, a boszorkányok pedig ún. "repülőkenőcsöket" készítenek belőlük, amelyet a testükre kennek. A leggyakoribb varázsnövények a beléndek, a maszlag és a nadragulya.


Az istenek növényének számító beléndek ritkán látogatott helyeken terem, hulladék- és szeméttelepeken, elhagyott temetőkben. Az emberek a beléndeket gyakorta bolondító csalmatoknak, bilindnek, csábítófűnek nevezték, az ókoriak pedig mint disznóbabot, bolondítót, apollófüvet ismerték.

A görög Hekaté növényét, nemcsak áldásos gyógyfűnek, hanem kártékony, ártó szerként is használták, ezért a bűvölés és az éjszakai látomások istennőjének, az ördögök és a boszorkányok növényeként tartották számon. A beléndekből nemcsak szerelmi bájitalt, élvezeti varázsitalt, hanem mérgező főzetet is készítettek. A jótevő és pusztító tulajdonságokkal bíró Apollón füveként, szívesen fogyasztották jósok, látnokok, ha a jövőről akartak felvilágosítást kapni. A római legyőzhetetlen, hatalmas termetű isten, Herkules füveként gyógyítás céljából fekélyekre ajánlották, görcsös fájdalmak, gyulladások megszüntetésére használták. Azt mondták, aki felejteni akar, elsősorban beléndekfőzetet kell fogyasztania.