Vértípusok

Karl Landsteiner (1868-1943) osztrák származású, amerikai orvos 1930-ban Nobel-díjat kapott az emberi vércsoportok felfedezéséért, ami lehetővé tette a biztonságos vérátömlesztéseket, és a vér használatát bizonyítékként az apasági keresetek esetén, vagy a gyilkosok azonosításában. AB0-rendszerének, négy csoportja az A, B, AB és 0.


A legelterjedtebb a 0-ás vércsoport, Dél- és Közép-Amerika, valamint az Egyesült Államok indiánjai körében gyakorisága megközelíti a 100%-t. Az A-s ugyancsak mindenütt megtalálható, míg a B-s vércsoport elsősorban Ázsiára, különösen Észak-Indiára jellemző, Európában és Afrikában ritka, az amerikai indiánok, valamint Ausztrália őslakói között pedig csak elvétve fordul elő.

Ami a betegséghajlamokat illeti, az A-s vércsoportba tartozók körében 20%-kal nagyobb a gyomorrák gyakorisága, mint a 0-ás vagy a B-s vércsoportúaknál, míg a 0-s vércsoportbéliek a nyombél- és a gyomorfekélyre hajlamosabbak a többieknél.

A japán Furukava Takedzsi munkásságának köszönhetően, a vércsoporttal összefüggésben különféle hiedelmek is kialakultak. Elgondolása szerint az ember vércsoportja befolyásolja a személyiségét. Takedzsi 1927-től cikkek és könyvek sorozatát publikálta e témában. Rendszerében mindegyik vércsoporthoz egy jól körülírható, meghatározható sajátosság tartozik.

Az A-s vércsoportú emberek mély érzelmi erővel rendelkeznek, mely átsegíti őket a kritikus helyzeteken, nem esnek pánikba. Hajlamosak elkerülni a konfrontációt, és kényelmetlenül érzik magukat társaságban. Az A-típusúak szégyenlősek, olykor visszahúzódók. Keresik a harmóniát, udvariasak, ennek ellenére olyan benyomást keltenek, mintha igazán senkivel sem jönnének ki. Ha valamilyen feladat adódik, legszívesebben egyedül végzik el. Vágynak a sikerre, és tökéletességre törekszenek.  Emellett rendkívül kreatívak, és – valószínűleg az érzékenységük miatt – művészi hajlammal megáldottak.

AB-típusú a leggyakorlatiasabb réteg. Általában specialistái szakmájuknak. Amikor egy terv elkészítésébe fognak, több időt fordítanak a probléma megértésére, és a megoldási lehetőségek kijelölésére, mint mások. Ha valamivel foglalkoznak, akkor minden figyelmüket a munkájukra összpontosítják. Hajlamosak görcsösen ragaszkodni a célhoz, és még akkor is végigviszik elképzelésüket, ha az elérhetetlennek tűnik. Nem túlságosan együttműködők, mert saját szabályaikat és elképzeléseiket követik. Individualisták, több figyelmet fordítanak a gondolataikra, mint érzelmeikre, ezért néha hűvösnek és komolynak tűnnek. E típust gyakran tartják a többi típusnál lazábbnak, „önjáróbbnak”, kevésbé követik a hagyományosat, a megszokottat, bár ez nem szükségszerűen jelent negatív megítélést.

Az AB-típusú embereket nehéz kategorizálni. Egyidejűleg a spektrum mindkét végének tulajdonságaival rendelkezhetnek. Például egyszerre befelé fordulók, introvertáltak és kitárulkozók, extrovertáltak. Könnyen átváltanak az ellenkező oldalra. Az AB-típusú emberek megbízhatóak és felelősségteljesek, azonban ki nem állhatják, ha sokat kívánnak tőlük. Nem szívesen segítenek másoknak, még akkor sem, ha ez lenne a legfontosabb feladatuk. Az AB-típusú emberek érdeklődnek a művészetek és a metafizika iránt. A kiszámíthatóságot kedvelő japánok nehezen viselik el ezt a típust. Saját törvényeiket követve szeretnek dolgozni, fenntartva azt a jogukat, hogy kiszálljanak, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt elképzelték. Időnként érzékenyek és együtt érzők, ez azonban kevés ahhoz, hogy kiegyenlítse e típus hibáit. Egy időben néhány vállalatnál vércsoportok szerint próbálták munkacsoportokba sorolni a dolgozókat, de senki sem akart az AB-csoporttal együtt dolgozni.

A 0-ás vércsoportú emberek társaságkedvelők, energikusak és szociálisan érzékenyek. Az összes típus közül ők a legrugalmasabbak. Könnyen fognak vállalkozásba, jelentősebb feladatba, azonban a véghezvitellel gyakran problémáik vannak, és könnyen feladják. Könnyelműek és nem túl megbízhatóak. A 0-ás típusúak mindig kimondják, amit gondolnak. Értékelik mások véleményét, és szeretnek a figyelem középpontjában állni. Emellett igen nagy önbizalommal rendelkeznek. A 0-ás a “legáltalánosabb” típus, és Japánban ezt tartják a legjobbnak.

Az összeférhetőség szerint az A az A-val és az AB-vel fér össze; a B a B-vel és az AB-vel jön ki a legjobban; az AB az AB-vel, B-vel, A-val és a 0-val, míg 0 a 0-val és az AB-vel harmonizál a leginkább.

Noha Furukava Takedzsi elméletét tudományosan nem ismerték el, és a szakma is hevesen támadta, a média és a nagyközönség mohón falta műveit. Manapság elképzelése lassan kihalóban van Japánban. Ugyanakkor nyugaton észrevették a vér tipizálásában rejlő lehetőségeket. Azt ugyan nem állítják, hogy a vércsoport kapcsolatban áll a személyiséggel, viszont egyre erősebb a hit a táplálkozási divatban, mely azt tanítja, hogy az emberiség történetében a különböző vércsoportú emberek különböző fejlődésen mentek keresztül, ezért az egyes vércsoportba tartozó embereknek a vércsoport fejlődési szintjére jellemző táplálékot kell fogyasztaniuk.