A nappal aktív élőlények számára - a homo sapienst is ideértve - a nap természetes módon hajnalban kezdődik, és napnyugtakor végződik. Azonban a különböző tradíciók, valamint a tudományos ismeretek hatására a természetes naphatárokat újabbakkal váltották fel, s ma már az egyes népek, népcsoportok - vallásuktól, kulturális gyökereiktől és természetszemléletüktől függően - különböző időpontra teszik a nap kezdetét és végét.
A személyek egyedi megjelölésére használt szóhoz (szókapcsolathoz) társult jelzők, mint a híres, hamis, dicső, ismert, jeles, halhatatlan, történelmi, fölvett, védett, idegenszerű, jó hangzású stb., alapján az emberek számára mindig fontos volt a nevük. Már az ősember is ragaszkodott hozzá, a saját tulajdonának érezte. A mai embernek a tulajdonneve ugyancsak sokat jelent, ez határozza meg az egóját, ezzel különbözteti meg magát a többi embertől. Nevük kigúnyolását, szidalmazását, átkozását durva sértésként, míg dicséretét, felmagasztalását elismerésként élik meg az emberek. A halott nevének kimondásával pedig az elhunyt szelleme idézhető meg.
Az életet tápláló növények az anyaölt, a gyermekáldást váró anyát jelképezik. A növény termékenységéhez egy sor istenség kapcsolódik. Többek között Gaia, a görögök földanyja; a földművelés istennője, Démétér, aki megtanította a földművelésre, és búzavetőmaggal látta el Triptolemoszt, a háromszori szántást megszemélyesítő királyfit; Dionüszosz, a növényzet, a szőlőtermesztés és a bor istene; Zeusz dédunokája, Hüakinthosz, akinek véréből fakadt a jácint virága; Ukko, a finnek égi nagyapója, aki a jószágok pártfogója, és segíti a cséplési munkák elvégzését, s akitől az emberek imádságaikban jó termést kérnek.
A fűszer- és gyógynövényeket sok ezer éve használják afrodiziákumként, szerelmi ajzószerként a férfiúi potencia növelésére és a női termékenység fokozására. Az egyiptomiak, hogy halott uralkodóik megőrizzék erekciós képességüket, egy kis edénykében gyógynövények és fűszerek keverékét helyezték múmiáik mellé. A rómaiak Augustus császár (i.e. 63 - i.u. 14) korában nyakló nélkül fogyasztották a serkentőszereket, aminek következményeként sokan idő előtt meghaltak.
A vöröses árnyalatú fának még szélcsendben is rezegnek a levelei, innen kapta nevét a rezgő nyárfa. Számos vidéken - mint például az észak-afrikai, észak-amerikai, szibériai, Volga menti, Altáj-vidéki népeknél, valamint a baltiaknál, a szlávoknál, germánoknál, keltáknál - a nyárfát negatívan ítélik meg, sőt nem ritka, hogy átkozott fának tekintik. Mindez azért alakult így, mert a teremtés után, az Isten által kiszabott feladatból a nyárfa nem valósított meg semmit sem.