Az életfa vallási szimbólum, mitikus világmodell. Az életfa kultusz már az ókori vallásokban fellelhető. Különböző elképzelések születtek róla, feltételezték, hogy az életfát szörnyek őrzik, az ágak között az ősök szellemei lakoznak. A Bibliában a kerubok által őrzött életfa együtt található a Paradicsomban az isteni tanítás, vagyis a tudás fájával, melyre kígyó vigyáz. Amikor a paradicsomi első emberpár evett a tudás fájáról, Isten kiűzte őket az Édenből, mert nem akarta, hogy megkóstolják az életfa gyümölcsét is, s vele megszerezzék a halhatatlanságot.


Babilonban a világ közepének tartották az életfát, melynek gyökereiből a világ nagy folyói erednek. Az ókeresztények a tudás fáját még a fügefával társították, később lett belőle almafa. Az életfát kezdetben a pálmafa jelképezte, majd a szőlőtőkével szimbolizálták.

Az irániak az életfát a világhegy csúcsán képzelik el; az indiaiak szerint a szent bodhifa az élet fája, amelynek gyökerei az égben vannak, lombozata pedig a világ fölé borulva ad árnyékot. Hasonló képzet tapad az óizlandi Yggdraszil nevű örökzöld óriási kőrisfához, amelynek a tövében fakadó forrásból issza Odin főisten a bölcsességet. A fa tövében tanyáznak a skandináv mitológia istennői, a Nornák, és a fát naponta a forrás vízével meglocsolják. A fa örökké nedves ágairól csepegő harmat táplálja a föld valamennyi folyóját. Az életfa csúcsában a bölcs sas fészkel, gyökereit sárkányok és kígyók rágják. A középső szinten négy rénszarvas harapdálja az életfa lombját.

Kínában az életfa tetején madár, a tövénél a halhatatlanságot megjelenítő sárkány található. A kínaiak életfája háromezer évenként egyetlen körtét terem, és úgy tartják, hogy aki eszik belőle, halhatatlanná válik tőle.

Az életfa nemcsak az életet, hanem a halált is reprezentálja. Az életfa belsejében van elrejtve az élet, a halál fájában a halál rejtőzködik. Mint ahogyan minden egyes élet négy fokozaton  születés, élet, halál, újjászületés  megy keresztül, úgy az életfának is négy stádiuma ismert. Az életfa, hasonlóan a szimpla fához, évről-évre megújul, tavasszal mindig feltámad.

A magyar néphiedelem az életfának sokféle nevet adott, nevezte: istenfának, lélekfának, sámán fának, tetejetlen fának, égi érő fának. A népmesékben is szerepel a halhatatlanság gyümölcsű életfa, ahová a mesehős sok veszedelmen túl, a sárkányt legyőzve jut el.

Számos népszokás kapcsolatos az életfával: a legismertebb a tavasz megújhodását ünneplő májusfa, amelyet május 1-jén legények állítanak az eladósorba lévő lányok háza elé, vagy a kapufélfájához rögzítik. Mint varázsló eszközt, nemcsak a házasság reményében használják, hanem a lakodalmakban is, ugyanis a zöld ág a termékenységre, szaporulatra utal, a lakodalmi kalács és az életfa alakú sütemények az életet szimbolizálják.