Baziliszkusz

A már feledésbe merült rémisztő, rút Baziliszkusz neve görögül "kis király". Az idősebb Plinius (i.u. 23-79) római tudós, kígyónak vélte, fején diadémforma taréjjal vagy koronával. Ez utóbbi miatt tartották sokan a "kígyók királyának".


Később azonban kakas lett, koronásfejű, négylábú, sárga tollú, tüskés testű, kígyófarkú kakas. Bármilyen ábrázolásban jelent meg ez a képzeletbeli rémisztő állat, az emberek halálos erejű szörnynek képzelték el.

A középkorban, a baziliszkusz kakasfejű, varangytörzsű és kígyófarkú volt. Azt feltételezték róla, hogy természetfölötti erővel rendelkezik, sivatagokat hoz létre, s amerre jár, holtan hullanak le a madarak az égből, a fákon elrohadnak a gyümölcsök, a fű kiperzselődik, a folyók, tavak mérgezettek lesznek, amelyekből iszik. E szörny nemcsak mérgével, de pillantásával, leheletével is képes volt ölni. Pillantásától megrepedeztek a sziklák, leheletétől kiszáradt a fű.

Az írások beszámolnak arról, hogy mitől pusztul el a baziliszkusz; az egyik, ha tükörbe pillant, tükörképétől azonnal életét veszti, a másik halálos csapás rá nézve, a kakas látványa és kukorékolása, amint meghallja a kukorékolást, azon nyomban elpusztul.

A baziliszkusz szerepel Balassi Bálint szerelmi költészetében, mint írja: „Csak a szép lányok, s a basiliskusok, hogy a szemekkel ölnek…”