Disznó

Az anyakocák, vagyis az emsék a termékenység és az anyai gondoskodás megtestesülései. Nutot, az egyiptomi ég istennőjét úgy ábrázolják, mintha anyakocaként felfalná a kismalacait, pedig ez a csillagaira vonatkozik, amelyeket naponta bekebelez, másnap aztán újra megszüli, és úgy szoptatja őket, mint az anyadisznók a kismalacaikat.


Az istenanyaként tisztelt disznót azonban gyakorta már kismalacként megölik, mint áldozati állatokat, a bő termés reményében. Új-Guineában mind a mai napig féltett kincs a disznó. Az asszonyok a vadászatról hazavitt kismalacokat megszoptatják, gondoskodnak róluk, velük alszanak, és ha levágják őket, meggyászolják. Az indiai Pandzsábban, aki disznóhúst eszik, vagy disznófog-talizmánt visel, védetté válik a rontásokkal és a boszorkányokkal szemben.

Az iszlám, a keresztény és a zsidó világ a disznót tisztátalan állatnak tartja. A muszlimok körében tilos a disznóhús fogyasztása, mert Mohamed állítólag egyszer megrúgott egy disznót, de azt nem tudják, hogy az állat melyik részét találta el. A buddhisták érzéki vágyakat ábrázoló három állata közül az egyik a disznó.

Kirké, a görög mitológia varázslónője Aiaia szigetén élt. Amikor Odüsszeusz társai a szigetre érkeztek, Kirké bűvös itallal kínálta meg őket, amitől azok disznókká változtak. Odüsszeusz társai, a Hermésztől kapott varázsital segítségével nyerték vissza emberi alakjukat.

Svájcban úgy vélik, hogy Jézus a gonosz által megszállott emberekből, a disznókba űzte az ártó szellemeket. Néhol boszorkányállatként szerepel a disznó, néhol meg tüzes disznókról szól a hiedelem, akik éjfélkor kísértik az embereket, és azt kérik tőlük, hogy rajtuk lovagoljanak. Néha a disznók azoknak a hazajáró lelkeknek a rossz szellemei, akik nem természetes halállal haltak meg. Franciaországban, a 14. században a gyermekgyilkossággal vádolt disznókat szabályosan lefolytatott per után ölték meg.

Időnként a nagyevő disznóval jelenítik meg a tudatlanságot, de a szerencsét is. A mai 32 lapos svájci kártya legmagasabb értékű lapjára, az ászra, ráragadt a disznó név is. Schleswigben, aki kártyázni indul, egy disznófület tesz a zsebébe, hogy szerencséje legyen. Nyelvünkben elterjedt szólás-mondás, a szerencsére vonatkozó kifejezés: a malaca van, vagy disznaja van. Ami a malac számára elég rossz ómen. A régi rómaiak szerencsés jelnek gondolták, ha, mielőtt az ifjú asszony az esketésből belépett volna új házába, a bejárati ajtó félfájához előzőleg egy disznó dörgölődzött.

Kínában a lányok nem ették a sertés ujját, mert úgy hitték attól teherbe esnek, a terhes nők pedig épp ezért fogyasztották, mert azt gondolták, hogy felettébb tápláló, és hasznos mind az anya, mind a magzat számára.

A néphit szerint aki újévkor és farsangkor disznóhúst eszik, annak sok pénze lesz. A koszos malacról tudni vélik, hogy jó lesz a szalonnája. A babonások azt mondják, hogy újhold idején nem jó disznót ölni, mert megférgesedik a húsa. Az oroszok szerint jó szerencsét hoz disznót utcán látni, viszont rossz ómennek minősül, ha egy disznó keresztezi valaki útját, vagy ha egy disznó a szájában szalmával szaladgál, mert akkor vihar közeledik. Ugyancsak rosszat jelent az, ha a tengeren halászok kimondják a "disznó" szót, mert aznapra elkerüli őket a szerencse. Egy másik babonás hiedelem szerint nem tanácsos valakit disznónak (malacnak) nevezni, mert – függetlenül attól, hogy ki tette  az illetőnek negyven napig nem lesz étvágya.

Egy furcsa gyógymód szerint, ha valaki meg akar szabadulni a pattanásaitól, bibircsókjaitól, be kell azokat dörzsölnie egy hámozott almával, majd az almát a disznónak kell odaadni.

Az álomban látott disznó látványa is nagyon ellentmondásos, van, ahol halált jelez, van, ahol szerencsét hoz.

Szerepet kap a disznó az időjóslásban is: a levágott disznó lépének a vastagsága megmutatja, hogy a tél melyik fele lesz hidegebb; karácsony és újév reggelén disznóröfögés terméketlen esztendőt jelent; a nyugtalan konda esőt jósol.