Méh

A méh háziasítása, a méztermelés kezdete az egyiptomi fáraók idejébe nyúlik vissza. A korabeli templomok relief-rajzolatainak (dombormű-rajzolatai) tanúsága szerint Egyiptomban már az ötödik dinasztia idején (i.e. 2445-2441) elterjedt volt a méhészkedés.


A méhek nagy megbecsülésnek örvendtek, mivel azon kívül, hogy az általuk termelt méz volt alapvető édesítőszerük, a különböző gyógyíreknek is az egyik igen fontos alapanyagát képezte. Az összegyűjtött méhviaszt a fémöntésnél, öntőformák készítéséhez, valamint festékekhez kenceként használták. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a szorgos házi méhek az egyiptomiak szent rovarává váltak. Az egyik mitológia szerint a házi méhek a napisten, Rá könnyeiből keletkeztek. Vallási jelentőségüket példázza, hogy Neith istennő templomát, mely a Nílus deltájában lévő Sais városában található, a méhek házának nevezték. A mézet az újjászületés szimbólumának tartották, és azt gondolták róla, hogy védelmet nyújt a gonosz szellemek ellen. Tutanhamon sírjában kis cserépflaskákat is találtak, melyek a hieratikus (papi) írások szerint eredetileg mézet tartalmaztak.

A régi görögöknél a méz "az istenek eledele" volt. A legenda szerint Melissza testvéreivel és Amaltheiával, az isteni kecskével együtt nevelte Zeuszt a krétai Dikté-hegy mély barlangjában. Amaltheia tejével és lépes mézzel táplálták a nagy jövőjű gyermeket, és a Kurészekből, Kréta hegyi szellemeiből állítottak őrséget a barlang szájához. A történet úgy végződik, hogy Melissza - miután kitanulta a mézgyűjtés fortélyait - maga is méhhé vált. Feltehetően ezzel függ össze, hogy a ’Melissa’ görög szó jelentése ’méh’ vagy ’méz’.

A mézhez hasonlóan a méhviasz is fontos szerepet kapott a régi folklórban és mitológiában. A kereszténység elterjedése előtt gyakori volt, hogy áldozatként viaszt ajánlottak fel az isteneknek, egyebek mellett méhviaszt használtak a születés, körülmetélés, esküvő, megtisztulás és a temetés szertartásai alkalmával, valamint a balzsamozásnál, a koporsók lepecsételésére, és a mumifikáláshoz. A méhviaszból készült gyertyák elterjedése a kereszténység időszakára esik. Ebben az időben számos pap és szerzetes foglalkozott méhtartással, hogy a gyertyákhoz szükséges alapanyag rendelkezésre álljon.

Mivel a méhészkedés Európában - görög-római közvetítéssel - csak a középkorban vált elterjedtté, a méhekkel kapcsolatos hiedelmek nagy része még ma is frissen él a nép emlékezetében.

Egykoron úgy tartották, hogy egy lány szüzességének biztos jele, ha képes egy méhrajon úgy átsétálni, hogy egyetlen méh se csípje meg. Egy régi vidéki tradíció szerint pedig nem szabad a méheket pénzért vásárolni, mert aki így tesz, sohasem fog meggazdagodni. Ha méh repül be a lakásba, hamarosan látogató érkezik. A méh megölésével balszerencsét hoz az ember magára, jobb esetben egy kellemetlen látogatója lesz. Ha a méh a kézfejre száll, azt jelenti, hogy pénz áll a házhoz, ha pedig valaki fejére szállva pihen a méh, akkor tekintélyes pozícióba kerül az illető. Ha egy méhraj telepszik le az ereszen, az annak az előjele, hogy a ház le fog égni. Azt mondják, hogy a méhek csak az előttük káromkodó, vagy a házasságtörő, szemérmetlen emberekbe eresztik szándékosan a fullánkjukat.

A középkorban - amikor még a nőrablás a feleségszerzés elfogadott formája volt - a sikeres ’akció’ után a férj egy hónapra nász céljából elrejtette újdonsült asszonyát. Ezen időszak során rendszeresen mézsört - mézzel ízesített alkoholos italt - fogyasztottak, amely a gátlások oldásával, valamint az anyaméh savasságának csökkentésével, jó hatással volt a termékenységre. Azt mondják, hogy a „mézeshetek” elnevezés ezt az időszakot jelzi.

A néphit szerint az elbarangolt méheket, száraz marhaganéj füstjével lehet elbódítani, és visszahozni a kasba; a méheket Gergely napján érdemes kiereszteni, de nem szabad a méhésznek utánuk nézni, mert túl magasra szállnak. Ha a méhész kiröptetés közben átmegy a szomszédba, a méhraj a szomszéd kertben fog leszállni. A szétszéledt méheket legjobb levegőbe dobott üres zsákkal visszainvitálni. Aki méheket tart, ne tartson tyúkokat, mondják az öregek, mert nagy szerencsétlenség éri azt, aki másként tesz.

Méhekkel álmodni tűzvészt jelent. Álomban mézet enni viszont szerencsés előjel. A néphit azt tartja, hogy a méhcsípés megelőzi a reumát, és egyes helyeken azt is feltételezték, hogy gyógyítja is. Egy másik gyógymód szerint a méhcsípés gyorsan lelohad, ha sárral bekenik a dudort.