Tehén

A tehén a termékenység, a bőség, a jólét szimbóluma. Az egyiptomi Ré napisten az Égi tehénen kelt ki az óceánból. A halott fáraóról azt mondták, hogy az Égi tehén hordozta méhében, szülte meg, és tartotta szárnyaival. Az Égi tehén mindennap borjút ellik, majd bikává neveli, hogy az újabb borjút nemzzen. Kamadhenu, a hinduk híres tehene minden vágyat teljesített. Régen vemhes tehenet áldoztak az isteneknek. A görögök főistene, Zeusz szerelmes lett egy tehénbe.


Az Ószövetség leírása szerint az ősi zsidó felfogás a cédrusfa, az izsóp, a karmazsin, valamint a bőrével, a vérével és a belső részeivel együtt elégetett vörös tehén hamujának és víznek a keverékét tisztító hatású anyagnak tartotta. Egykoron ezzel a tisztítóvízzel kellett meghinteni a halott érintésétől tisztátalanná vált személyeket, a házat, ahol valaki meghalt, és a tárgyakat is, amelyek a holttesthez érve tisztátalanok lettek.

A tehenet nagy becsben tartották a kelták. Az angolok, azt hitték, hogy a marhákat minden halálesetről tájékoztatni kell, ami a házban történik, mert ha a tehenek megérzik, hogy valami rossz történt, akkor könnyen megbetegedhetnek, és valószínűleg el is pusztulnak. A középkorban az emberek úgy gondolták, hogy a tehenek karácsony éjszakáján, amikor éjfélt üt az óra, letérdelnek; egyesek még azt is feltételezték, hogy ezen az éjszakán a tehenek beszélni is tudnak, azonban tisztában voltak azzal, hogy a beszédük meghallása balszerencsét jelent számukra.

Arról az emberről, aki evés után rendszeresen lefekszik, azt mondják, hogy lusta tehén lesz belőle. A szeles emberre pedig azt, hogy nekimegy, mint a bolond tehén a fiának.

A néphit szerint, hogy a tehén erős és egészséges maradjon, újhold péntekén sóval kell etetni. Egy másik néphiedelem úgy tartja, hogy megrepedezik az olyan ember tehenének a tőgye, aki az aludttejet villával eszi. A magyaroknál régen szokás volt, hogy a megvásárolt tehén elé az istálló küszöbére leterítették a háziasszony kötényét, hogy azon keresztül vezessék be oda a tehenet. Mindezt azért, hogy az állatot később nehogy megrontsák, és elvegyék a tejét. Némely vidéken azt hitték, hogy a tehenek megronthatók súrolókefével is. Az angoloknál a boszorkányok elleni legjobb védekezési módszernek tartották a marhaistálló földjét primulával behinteni. Az angolszászok szerint, ha a szilfa levelei nem a megszokott időben hullanak le, akkor betegség tizedeli meg a teheneket. Egyébként a tehenek gyógyítására szilfát használtak, ha fáztak az állatok, szilfából gyújtottak tüzet.

Egy sor tehénnel kapcsolatos balszerencsére utaló előjel ismert. Például rossz ómen az eladásra szánt tehenet megfejni, vagy kora reggel egy tehenet látni. Közeledő halált jelez, egy éjfél után bőgő tehén. A ház teheneinek teje elapad, ha egy eke megöl egy lószúnyogot, vagy egy kaszáspókot. A borjú farára ráütni, az embernek és a borjúnak egyaránt balszerencsét jelent. Ikerborjak születése ugyancsak rosszat jelent, viszont, ha valaki fagyöngyöt ajándékoz az év első borjának, jó szerencsét hoz a csorda számára, vélik az angolok. Szerencsés ómen az is, ha valaki egy istállóban kilenc tehenet és egy bikát úgy lát, hogy valamennyi állat ugyanazon az oldalán fekszik, ez a látvány azt jelenti, az illetőnek a kívánsága garantáltan teljesülni fog.

Az időjárási hiedelmek közül, ha az első télen születő borjú fehér színű, a tél cudar, rossz lesz. A tél első havazásait "télborjaknak" nevezik az izlandiak. A Lousiana államban élő cajunok megfigyelték, ha a tehén napközben lefekszik a mezőn, eső várható. A magyaroknál, ha a tehén felemeli a farkát, az a biztos jele a közeledő esőnek. Az izlandiaknál a közeledő esőt az jelzi, ha a tehén a fákat nyalogatja. A hinduk körében az a hiedelem járja, ha egy tehén sárgás vagy fehéres végterméket pottyant a ház küszöbére, akkor arany vagy ezüst ékszerrel, vagy tárggyal gyarapodik a ház valamelyik tagja.